"Ennyit a magyar színházi szolidaritásról" - Lukáts Andor válaszolt
Lukáts Andor színművészt a HVG kérdezte az Apa című darabban alakított szerepéről, a színházi szakma szolidarításáról, és az egykori kaposvári szellemiségről. Lapszemle.
Lukáts Andor színművészt a HVG kérdezte az Apa című darabban alakított szerepéről, a színházi szakma szolidarításáról, és az egykori kaposvári szellemiségről. Lapszemle.
Kétnapos konferenciát szervez TEST víziók címmel a Nemzeti Táncszínház, február 26-án és 27-én az Átrium Film-Színházban.
Vetélkedőt szervez a színházi világnapra a Kolozsvári Állami Magyar Színház a város középiskolás diákjai számára - közölte szerdán az intézmény.
Virtuális kirándulást tehetnek ezentúl az internetezők a moszkvai Nagyszínházban a Google és a neves orosz teátrum együttműködése révén.
Arany János-balladák alapján készült produkciókkal lépett a szolnoki közönség elé az Ádámok és Évák ünnepén 13 középiskola mintegy 200 diákja. A kedd esti bemutatkozás után szerdán a nézők mellett a zsűri is megtekinti az előadást.
A New York-i Big Apple cirkusz művészeti vezetője, Barry Lubin tartott mesterkurzust a Piros Orr Bohócdoktorok, a Bohócok a láthatáron és az UtcaSzak tagjai számára.
Az Opera szombati Faust Bálján első alkalommal lép a hazai közönség elé a világhírű szoprán, Angela Gheorghiu. A román származású művész érkezése előtt magyar rajongói számára adott interjút.
A Hályogkovács Alkalmi Társulás Zsámbék után a fővárosi Patyolat, PRÓBAüzem színpadán is előadják Szentivánéjjel című előadásukat február 14-én.
Tallér Edina: Egy perccel tovább című darabját adja elő Mester Szilvia és Köleséri Sándor a Vallai Kortárs Előadó-művészeti Fesztiválon február 14-én, szombaton 17 órakor az RS 9 Színházban.
A Közmunka Színház február 20-án díszelőadással ünnepli születésnapját állandó játszóhelyén, a VIII. kerület új befogadó terében, a Patyolat//PRÓBAüzemben.
Nyerjen páros belépőjegyet a Boldogság 69:09 című előadásra az ExperiDance tánc- és élményszínház játékán!
A tavaszi évadban a RUBBARBANDance Group a breakdance és a klasszikus balett ötvözetével, az Emanuel Gat Dance egy (anti)romantikus táncdarabbal, a Random Dance pedig új koreográfiával érkezik a Trafóba.
Vörösmarty Mihály születésének 215. és halálának 160. évfordulójáról emlékezik meg a kecskeméti Katona József Színház, ahol pénteken mutatják be a költő Csongor és Tünde című színművét Porogi Dorka rendezésében.
A Pesti Magyar Színház felvételt hirdet a sajtóreferensi és humánpolitikai referensi munkakörre azonnali kezdéssel közalkalmazotti jogviszonyban történő foglalkoztatással.