Előadás után kérte meg párja kezét a színpadon

Javában tart a Szabadtéri Nyár programsorozata. Augusztus 12-éig még számos prózai és zenés előadással várják a nézőket. Bemutatják a Hair című musicalt és Grease-t is!
Az énekesek tavalyi versengését és kiválasztását követően a fesztivál idén is öt produkcióval (összesen nyolc operával) várta a kalandvágyó opera- és színházrajongókat a Thália Színházban és a Nemzeti Színházban.
Bemutatták Till Attila Tiszta szívvel című filmjét Karlovy Varyban az 51. nemzetközi filmfesztiválon. A mustra Nyugattól keletre (East of the West) című válogatásában szombaton látható alkotás sikert aratott.
Július 3-án vasárnap és 4-én hétfőn, 20 órakor a PIM Nyári Fesztivál keretében mutatkozik be Für Anikó, Csuja Imre és Szilágyi Tibor Haspók úr ebédel - kabaré a fehér asztal körül c. produkciója.
A startup szemléletű kortárstánc alkotócsoport, a SAPP - Street Art Project Performances az írországi Ennisbe kaptott meghívást egy street art fesztiválra, ahol kiemelt vendégek lesznek.
A Katona József Színház videós sorozatában a színházban dolgozó, nélkülözhetetlen háttérembereket mutatja be.
2016-ban immár 9. alkalommal hívja és várja az ország összes Gyuriját, Zsófiját, Petijét, Zsuzsiját... azaz minden gyerkőcöt a négy folyó városába, Győrbe a Vaskakas Bábszínház.
Szeptember közepéig várják a jelentkezéseket három szerepkörben az idei Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyre, amelyet október 21. és 24. között rendeznek meg a szlovákiai Komáromban.
Kezdődnek a Szentjakabi Nyári Színházi Esték a kaposvári bencés apátság romkertjében: a rendezvénysorozat négy júliusi csütörtökön várja a közönséget.
Tasnádi István József Attila-díjas drámaíró, rendező, a Terápia és az Aranyélet sorozatok vezető írója. Ősztől játékfilmrendezőként mutatkozik be: a Memo a felejteni (nem) tudásról mesél.