Szolidaritás és Népszabadság - Közlemény a Színházi Kritikusok Céhétől

A legköltőibb Szép Ernő-darabnak nevezte Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója a Vőlegény című drámát, amely egy különleges szerelmi történetet és az anyagi világ csábítását mutatja be.
Világhírű operák inspirálták az Allee Bevásárlóközpont Operamesék a kifutón Divathetek idei rendezvénysorozatát.
A rendezvény hivatalos programjában 19 hazai bábszínház és magántársulat produkciója szerepel. Az off-programok és szabadtéri előadások sorában további 16 előadás lesz látható október 12-16. között Kecskeméten.
Először került budapesti színpadra a Pumukli, de Mekk Elek kalandjai és Móka Miki is várja a legkisebbeket.
A 15 éves fennállását ünneplő Fogi Színház – Budapesti Bulvárszínház immáron Pesti Művész Színház néven folytatja munkáját.
A zenés színház történetének egyik legjelentősebb darabja, a Jézus Krisztus Szupersztár 2016-ban kizárólag Debrecenben lesz látható, november 18-én és 19-én.
A Centrál Színház tagja jelenleg a Gólem Színháznak rendez gyerekdarabot. Schmied Zoltánt a Dívány.hu kérdezte.
Szabó Magda regénye - bár több mint harminc nyelvre lefordították - most először kerül színpadra Őze Áron rendezésében, Nagy Marival és Gáspár Sándorral a főszerepben.
A tavalyi évadhoz hasonlóan 2016-ban is közvélemény-kutatással egybekötött nyereményjátékot indít középiskolás diákok számára a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.
Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című komédiáját láthatja a közönség első őszi premierként október 8-án a Soproni Petőfi Színházban. Az előadás a Pesti Magyar Színházzal koprodukcióban készült, a rendező Kéri Kitty.
Fél hétkor a színház előtt Pesti műsor 1956 címmel nyílt színháztörténeti kiállítás a Bálnában. A kiállítás azt a pillanatot ragadja meg, amikor az 1953-as politikai fordulatot követő szabadabb légkörben a színházvezetők ismét a közönség kedvébe akartak járni.
A Szegedi Nemzeti Színház máskor rejtve maradó zugaiba is bepillanthatnak azok, akik kedden ellátogatnak a kulturális intézmény a Szegedi Tudományegyetemmel közösen szervezett nyílt napjára.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Béres László rendezésében mutatja be a Légy jó mindhalálig című musicalt.