Cseke Péter: „Gyerekkoromtól színházigazgatónak készültem”

A kecskeméti Katona igazgatója arról is mesélt az Origónak, hogyan lett forrófejű fiatalból a társalgási darabok specialistája, majd felelős színi direktor.

Cseke Péter a Színmű elvégzése után a debreceni Csokonai Színházban kezdte a színészi pályát 1976-ban, ezt követően 1981 és 1990 között a Madách Színházban játszott, majd két évadot a Nemzeti Színházban. 1992 és 2008 között szabadúszóként dolgozott, 2008 óta a kecskeméti Katona József Színház igazgatója, immár harmadik ötéves vezető ciklusát tölti a teátrum élén. 

Cseke Péter (forrás: Népszava)

Cseke Péter voltaképpen már gyermekkorától színházigazgatónak készült. „Persze akkor még nem fogalmazódott meg bennem ilyen pontosan, de ma már tudom, hogy arról volt szó. Édesapám, Cseke Sándor és édesanyám, Ridinger Beatrix a nagyváradi színháznak voltak tagjai. Ahol egy bizonyos Laci bácsi minden színházi dologhoz értett. Ha fölment a színpadra próba közben, odajárultak elé a színészek, mindenkinek tudott tanácsot adni, valami okosat mondani, ahogy a műszaknak is. Olyan akartam lenni, mint ő. Egészében érdekelt a színház” – meséli az interjúban.

Szinetár Miklós és Babarczy László osztályába került a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (akkor még főiskolán). „Eleinte kiváló közösség volt az osztály” – mondja, hozzátéve – „ám amikor egyik-másik növendék idővel több figyelmet, komolyabb külső feladatot kap, az bármely közösséget kissé megbont. (…) Például Dunai Tamás, aki a szegedi bölcsészkarról érkezett közénk, már kezdetektől kivételezett helyzetben volt. Nem volt baj ezzel, az ilyesmiből is lehet tanulni”.

Forrófejű fiú volt. „Én nagyon rossz gyerek voltam. A családi legendárium szerint, amikor hazaértem valahonnan, édesanyám ajtót nyitott, kaptam egy pofont, aztán megkérdezett: „Na mesélj, mi volt?” A főiskolán is voltak rázósabb helyzetek. Szinetár Miklós ragaszkodott hozzá, hogy bekerüljek az osztályába, de később azt mondta: megbánta a dolgot. Sokat dacoskodtam, olykor éreztetve, hogy tanári tanácsok nélkül is tudnám a dolgom” – emlékezik ezekre az évekre.

Hogyan hűlt le később ez a forró fej? „Színészként végül a helyemre kerültem, azzal foglalkozhattam, amit szeretek. Az ember lenyugszik, ha abból élhet, amit a legjobban szeret” – fogalmaz a színművész. 

Cseke Péter és Danyi Judit a Vacsora négyesben előadásában Kecskeméten (fotó: Puskel Zsolt / PORT.hu)

Még a Színmű előtt tagja volt a társadalmilag érzékeny, színházi értelemben véve merész 25. Színháznak, az iskola elvégzése után a debreceni teátrumban játszott, és ha ehhez azt a bizonyos forrófejűséget is hozzávesszük, éles váltás volt, amikor a Madách Színházhoz szerződött, ahol társalgási-társasági darabokban játszott. Ráadásul ez határozta meg későbbi pályáját is, az ilyen jellegű előadások szereplőjeként gondolunk rá. „Szerettem volna Pestre jönni, és Ádám Ottó mégiscsak tekintély volt a szakmában. Ám akkor láttam először Madách színházi előadást, miután aláírtam a szerződést. A Patikát adták, éppen Húsvét volt, és az egyik szereplő vízi pisztollyal lépett színre, majd elkezdte locsolni a színésznőket. Kezembe temettem az arcomat, arra gondoltam: „Te jó ég, hová kerültem?" – emlékezik a találkozásra.

A számlaképes szabadúszás a középiskolai gazdasági ismeretei birtokában nem jelentett praktikus nehézséget számára, ám szakmai értelemben véve messze nem tartja ideálisnak a helyzetet. „Aztán szívfájdalommal néztem sok nagynevű kollégát, ahogy a számlatömbjükkel tehetetlenkednek. Nem színésznek való az ilyesmi, a színésznek játszania kell. Nem jó helyzet, amikor a színészből számlaadó, szövegmondó kisiparos válik” – vallja.

A debreceni teátrum igazgatói posztját is felajánlották neki korábban, amit végül családi okokból nem fogadott el. Amikor 2008-ban elnyerte a kecskeméti Katona József Színház vezetését, nem csupán politikai oldalról támadták, de a legtöbben a szakmai kompetenciáját is megkérdőjelezték. Ő volt ugyanis az egyik legelső olyan budapesti, a szórakoztató színház felől érkező, közismertebb színész, aki egy vidéki színház élére került, amelyek élén korábban inkább fajsúlyos rendezők álltak. A tendencia később felerősödött, és emiatt sok szebb napokat megélt vidéki színház merült el az olcsó szórakoztatás jegyében. Kecskeméten azonban nem ez történt. 

Cseke Péter (fotó: Gálos Mihály Samu)

„Sokan azt gondolták, olyan színházat akarok csinálni, mint amilyen a Madách volt az ottani éveim alatt. Tudomásul vettem, s mindenkinek azt mondtam: adjatok egy évet, azalatt kiderülhet, mit gondolok a színházról, milyen irányba indulok. Másfél évvel később megkeresett az azóta elhunyt neves kritikus, Koltai Tamás, és azt mondta: „Bocsánatot kérek!” Ő korábban nagyon kikelt a kinevezésem ellen” – meséli Cseke Péter.  

Mi a legfontosabb, amit színházvezetői gyakorlata során megtanult? „Hogy dönteni azonnal kell. A vezető nem keltheti a bizonytalanság érzetét a munkatársaiban. Jobb elegánsan korrigálni egy nem jól átgondolt döntést, mint tétovának, tanácstalannak látszani. Baj akkor van, ha a korrekciók rendszerszintűvé válnak, de akkor az illető nem is alkalmas vezetőnek” – vallja.

„Mi a kiemelten támogatottak közé tartozunk, ugyanakkor kínálatunk és más mutatóink szerint is teljesítjük már mindazt, amit az ország nemzeti színházai teljesítenek. Nem titkolt célom, hogy átkerüljünk ebbe a kategóriába” – mondja, hozzátéve, hogy a következő ciklusra is „simán” pályázna.

Az eredeti interjúból, amelyet Sztankay Ádám készített, az is megtudható, hogy miért gazdasági középiskolába járt és ennek milyen hasznát vette később, miket tanult a színműs tanáraitól, és milyen döntések mentén alakult a színészi pályája.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Cseke Péter vezetheti tovább a kecskeméti Katonát
Cseke Péter: „Feladatom az alkotókat minél jobb helyzetbe hozni"
„Sosem lehet hátradőlni” – Interjú Cseke Péterrel POSZT-ról, tanításról, Kecskemétről
„Az az igaz, öregem, amit egy asszony hazudik” - interjú Cseke Péterrel