A sok helyről jött ember csodákra képes – interjú Tapasztó Ernő rendezővel

Az Aradi Kamaraszínház vezetője állítja színpadra Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című darabját Gyulán.

A XIV. nemzetközi Shakespeare Fesztivált idén Hamlet és Társai címmel rendezik meg a Gyulai Várszínházban július 9-15. között. Nemcsak Shakespeare halhatatlan műve, hanem a különböző átiratai, parafrázisai is középpontba kerülnek, így a színház saját bemutatójaként a Rosencrantz és Guildenstern halott című Tom Stoppard-mű. Az előadás július 14-én és 15-én látható a fesztiválon, mindkét alkalommal este 9 órától. 

Tapasztó Ernő (fotók: Németh Mónika)

A Rosencrantz és Guildenstern halott című Tom Stoppard-darabot a posztmodern drámairodalom egyik jellegzetes művekét tartják számon. Sokak szerint túl vagyunk már a posztmodern korszakon, hogy jutott eszébe most elővenni, mit tud ez a két hamleti mellékszereplő nekünk mondani ma? 

Tapasztó Ernő: Pont a posztmodernségen való túllépés, pontosan az új utak keresése az, ami bizonyos szempontból motiválhatja a választást. Úgy gondolom, a választás inkább fűződik Shakespearehez, mint Stoppardhoz. Inkább Hamlethez, mint Rosencrantzhoz és Guildensternhez. A két, a shakespeare-i drámából kiragadott figurával kevesebb a közös pont, mint például Hamlettel. Mégis, ahogy az ember egyre jobban beleássa magát a darabba, megtalálja hozzájuk lassan a kulcsot és azokat az eszközöket, amelyekkel legjobban ki lehet fejezni a „poszt”-on túli létet.

Ha általánosítanánk (márpedig az általánosítás a művészet esetében, azt hiszem, eléggé mérgező), nyugodtan ki lehetne mondani: az a létbizonytalanság, ami körüllengi a két említett szereplő életét (halálát), nemlétét, a ma emberét igen jellemzi. A kiindulópont, a támpont, a végső pont keresése. A kapaszkodók nélküli posztmodernen túli létben való utak keresése, az elveszett bátorság keresése, az elveszett férfiasság keresése, a női lét átértelmezése. A gondolati „hovatartozás” kérdése. Mintha már nem is a halál gondolata, a szerelem, a szenvedély, a szenvedés foglalkoztatná a ma emberét, hanem annak a gondolata, hogyan töltse ki önmagával azt az űrt, amit önmaga okozott. Ilyen értelemben Tom Stoppard figurái tökéletes példái a kortárs dilemmáknak. 

Úgy hallottuk, hogy alaposan leporolták, átalakították a stoppardi szöveget, miért volt rá szükség? 

Azt hiszem, mindenkinek van egy saját olvasata, gondolata egy-egy szövegről, karakterről, hangulatról. Arról a korról, amelyben élünk. Vagy éppen fogalmunk sincs, miben élünk, így lehet, hogy bátrabban és élesebben tudunk fogalmazni. 

Nótáros Lajos újrafordította a szöveget, Fekete Rékával tettük, vettük, vágjuk, és tenni, vágni fogjuk a színészekkel együtt is. Hiszen számukra fontos, hogy otthonos legyen a szöveg, az ő szájukból szól majd, ők mennek a színpadra, nem pedig a dramaturg, fordító vagy a rendező. A színész viszi vásárra a bőrét, a szöveg csak eszköz, csak egy váz, nem is ruha, csak egy rajz. Maivá az ember teszi. Akármilyen tökéletes is egy szöveg, a benne elmerülő művészek még tökéletesebbé szeretnék tenni, aztán meg néha jól elrontják. 

Bármilyen szöveghez hozzá lehet tenni és el lehet belőle. A miatyánk ötszáz év múlva biztosan másképpen fog szólni, a tízparancsolatból meg marad mondjuk öt. Lássuk, nekünk a végére mennyi marad abból, amit Stoppard elképzelt…  

Sem a Gyulai Várszínház, sem az Aradi Kamaraszínház nem rendelkezik állandó társulattal, így érthető, hogy különböző helyekről verbuválódik az alkotói gárda. Mégis miért éppen ezekkel a színészekkel és színházi szakemberekkel dolgozik? Mondható-e, hogy nemzetközi összefogás eredménye lesz az előadás? 

Nemcsak hogy mondható: valóban nemzetközi összefogás. Magyar-magyar, magyar-román, magyar-román-angol és még ragozni lehetne tovább. Mindig szépek ezek a próbafolyamatok. Magyarországi magyar, romániai magyar, romániai román színészek egy hónapig Aradon és Gyulán együtt, ez csak szép lehet. A próbafolyamat ilyen nyári együttműködés esetén igen intenzív, különleges; a sok helyről jött ember csodákra képes. Általában nagyon jó előadások szoktak kikerekedni egy-egy ilyen próbafolyamatból. 

Sok színésszel már dolgoztam, ilyen Éder Enikő, Tege Antal, Lovas Zoli, Lung László Zsolt vagy Alexandra Gitlan, aki nemrégiben nyert egy jelentős díjat a nagybányai ATELIER nemzetközi Színházi Fesztiválon az Aradi Kamaraszínházzal. Ő például angolul és románul fog a színpadon megszólalni, Lovas Zoli magyarul és románul, a többiek magyarul, esetleg angolul. 

A Tiger Lillies is angolul fog zenélni. Szóval lesz itt nagy nyelvzavar, reméljük, esztétikai zűrzavar is némileg, kérdések, amelyekre egy közös nyelven tudunk majd válaszolni. És ott van a csodálatos Papp Janó, aki a jelmezeket tervezi, vagy Albert Alpár, aki a díszletekért felel, és Nótáros Lajos mint dramaturg és fordító, valamint a kihagyhatatlan Fekete Réka. És természetesen a színészek, aki először dolgoznak az Aradi Kamaraszínházzal: Megyeri Zoltán, Köleséri Sándor, Gulyás Attila, Iulia Pop. 

Miért éppen a Tiger Lillies zenéjét használják fel az előadás során, és honnan jött az ötlet, hogy ők maguk élőben szerepeljenek az előadásban? 

A Tiger Lillies hihetetlenül erős zenei világot képvisel. A nagyon markáns zeneiségen kívül a színpadi megjelenésük is rendhagyó, nagyon közel állnak a színházhoz. Évek óta szeretném becsempészni a zenéjüket egy előadásba. Volt egy meg nem valósult III. Richárd, amelyben az ő dalaikat használtuk volna. Most itt az alkalom. Az, hogy élőben fognak játszani, csak hab a tortán. 

Az előadás kifejezetten a gyulai vár miliőjét figyelembe véve készül. A várbelső mint környezet inspirálja-e az alkotói folyamatot, vagy inkább olyan nehézség, amivel meg kell küzdeni? Máshová, például Aradra, hogyan lehet majd ezt a környezetet valamilyen módon átmenteni? 

Albert Alpárral, a díszlettervezővel azon vagyunk, hogy adaptálni tudjuk az előadást, erre már most gondolunk, természetesen. És nyilván arra is, hogy minél távolabb eljusson ez a magyar-román-angol koprodukció. Minden adott egy jelentős előadáshoz. Ezen dolgozik mindenki. Egyik színész kollégám azt mondta: kisgyerekkora óta arra vágyik, hogy a gyulai várban játsszon. Azt hiszem, minden színész, rendező vágya, hogy a tudását, gondolatait, őrületét, művészetét a gyulai vár falai közé lelehelje. Némi izgalommal és remegéssel mondom: reméljük, befogadnak, nem kitaszítanak majd a falak. Shakespeare legyen velünk!

(Forrás: Gyulai Várszínház)

Kapcsolódó cikkek

Ezek a magyar előadások szerepelnek a gyulai Shakespeare Fesztiválon
Victor Ioan Frunză felkavaró Hamlet előadását is láthatjuk Gyulán
Erdélyi magyar színházak – Futjuk a köröket egymás mellett
Ha összejövünk, szép vadállatok leszünk (7óra7)