Ezeket a bemutatókat ajánljuk a héten

Egy könnyedebb és egy kevésbé könnyed musical mellett egy történelmi és egy súlyos sorsdrámát, valamint egy olyan mesét ajánlunk, ami nem is mese.

Caligula helytartója / Nemzeti Színház, Budapest / r: Szász János / szeptember 21. 19 óra

Székely János drámája azt a pillanatot mutatja meg, amikor a Római Birodalom bevett szokása szerint a császár szobrát fel akarja állítani az uralma alatt álló terület nagyobb templomaiban. Azonban most Jeruzsálemről és a zsidókról van szó, akik számára ez a gesztus elképzelhetetlen és elfogadhatatlan szentségtörés. Caligula szíriai helytartója, Petronius súlyos döntés előtt áll: ha teljesíti a császár parancsát, egy nemzetet pusztít el (ahogy ez nem sokkal később meg is történt), ha nem, azzal önmagát.

szinhaz_fuggony2.jpg

Petronius szerepében Trill Zsolt látható, a főpapot Horváth Lajos Ottó alakítja. A díszlet- és jelmeztervek Vereczkei Rita munkája.

Rocksuli / Madách Színház, Budapest / r: Szirtes Tamás / szeptember 21. 19 óra

A Rocksuli Andrew Lloyd Webber musicalje, az azonos című 2003-ban nagy sikert aratott film nyomán készült. Mike White forgatókönyve egyszerre himnusz a rockzenéhez és különös szerelmi történet. A főszereplő Dewey Finn, a munkanélküli rockzenész, aki a barátja neve alatt helyettesítő tanári állást vállal egy elit magániskolában. Dewey, az idealista álmodozó rockbandát szervez a kisdiákokból…

A musical szinte teljes zenéjét Andrew Lloyd Webber szerezte, szemben a filmmel, amely a kor nagy rockslágereit tartalmazta. Egyetlen egy dal azonban a filmből bekerült a musicalbe is. A főbb szerepekben Borbély Richárd / Serbán Attila / Szemenyei János, illetve Gallusz Nikolett / Krassy Renáta / Mahó Andrea látható.

Chicago / Vörösmarty Színház, Székesfehérvár / r: Horváth Csaba / szeptember 22. 19 óra

Úgy tűnik, van valami időszerű Roxie Hart történetében, aki megöli a szeretőjét, majd úgy próbál kikerülni a börtönből, hogy megpróbálja magát címlapon tartani. Alföldi Róbert júniusban mutatta be az Átriumban a maga honi művelődési házra szabott verzióját, ami messze nem aratott osztatlan sikert a kritikusok körében. Most pedig Horváth Csaba nyúl hozzá, vélhetően a tőle megszokott, sajátos mozgásnyelven keresztül.

2500x1550px2-w750-h440-crop.jpg

A székesfehérvári bemutató főbb szerepeiben Kiss Diána Magdolna, Varga Gabriella, Sághy Tamás, Krisztik Csaba és Váradi Eszter Sára szerepel. A jelmezterveket Benedek Mari készítette, dramaturgként Perczel Enikő vesz részt az előadás létrejöttében.

Woyzeck / Szkéné Színház, Budapest / r: Hegymegi Máté / szeptember 22. 19 óra

Hegymegi Máté rendezéseire érdemes odafigyelni. Az utóbbi két évben egymásután kétszer kapta meg a kritikusoktól az év legjobb független előadásának járó díjat (Kohlhaas a Szkénében, Peer Gynt a Stúdió K-ban). Nem véletlenül: ő olyan folyamatosan kereső alkotó, aki rendszeresen talál is. Egy interjúban elmondta, hogy régóta szeretné színpadra állítani a Woyzecket, de csak akkor érdemes, ha olyan utat talál hozzá, amin még senki nem járt. Azt állítja, ő most talált ilyet.

Ebben a világvégén maradt, felejtett katonai táborban nincs más feladat, mint amit a Kapitány és a Doktor, egy itthagyott rendszer fenntartói kitalálnak. Mintha Trepljov színházát néznénk a tóparton, azt a kozmikus magányt az űrben. Hideg, hideg, hideg. Üres, üres, üres. Nincsenek falak, így mindenki terébe, életébe belelátunk. Ahogy kijárat sincsen, így nem lehet elhagyni ezt a helyet. A karakterek élete a szemünk előtt zajlik, szimultán. Kilépni nem, csak megszűnni lehet. Marie és Woyzeck számára is ez az egyetlen lehetőség” – olvasható a színlapon.

stafeta_iii_portrek_domolky_daniel_print_hegymegi.jpgHegymegi Máté (fotó: Dömölky Dániel)

A két főszerepet két harmadéves színműs hallgató, Major Erik és Tóth Zsófia játssza, akinek Bánki Gergely, Terhes Sándor, Csoma Judit, Nagypál Gábor és Horkay Barnabás lesznek a partnerei. A dalszövegek Peer Krisztián munkái, aki egy monológot is írt a szövegbe, a díszlet Fekete Anna, a jelmezek Kálmán Eszter tervei alapján készülnek. Az előadás dramaturgja Garai Judit.

Odüsszeusz bolyongásai / Stúdió K, Budapest / r: Németh Ilona / szeptember 23. 11 óra

Ahogy a Stúdió K tere különleges hely a maga vörösesbarnájával és a korábban bemutatott előadások bábszereplőivel, úgy a bábelőadásai is sajátos hangulatú történések. Egyszerre játékosak és komolyak, könnyedek és elgondolkodtatóak.

20180917_180433.jpgOdüsszeusz bolyongásai (forrás: Stúdió K Színház)

Tóth Réka Ágnes darabja az egyik legrégibb hazatalálás történetet meséli el: a csavaros eszű Odüsszeusz embert próbáló és egyben csábító kalandokból próbál az otthon kevéssé kalandos melegébe visszatérni. Az előadást az alkotók 6-14 éves korig ajánlják. Az előadás szerepeiben Sipos György, Spilák Lajos, Homonnai Katalin, Nyakó Júlia, Pallagi Melitta és Lovas Dániel látható. Játékmestere Fodor Tamás.

Kapcsolódó cikkek

Hegymegi Máté Woyzecket rendez a Szkénében – Interjú
Alföldi szerint itt van Csikágó - Kritikák a Chicagóról

süti beállítások módosítása