Az összetört orr sármja

Semmi terhelő nem merült fel a rendező-pedagógussal szemben, az egyetem azonban nem kívánja tovább foglalkoztatni.
A Grimm testvérek tollából közismertté vált tündérmese alapján készült előadást a Duna Palotában állítják színpadra, és öt éves kortól minden korosztálynak ajánlják.
A fiatal rendező minden tekintetben nagy fába vágta a fejszéjét. A fáról és a fejszéről is beszélt a Deszkavízión megjelent interjúban.
Test, technológia, mozgás, köztéri táncelőadás, techno-harkályok, interaktív városi hangjáték, performatív ikerkiállítás. Csak néhány hívószó az idén tíz éves PLACCC témáiból.
Örkény István tragikomédiájával kezdi meg jubileumi évadát a 135 éves Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza szeptember 28-án.
Shakespeare szerelmes történetét az egyhetes Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón mutatják be szeptember közepén.
Ezzel a szlogennel indították útjára a soron következő évadot a kecskeméti Katonában, ahol a régóta ott játszókat és a most érkezőket is köszöntötték.
Lévay Viktória színésznő már lefutotta, Puskás Tamás a Centrál Színház igazgatója most készül lefutni a 42 kilométert. A Szinhaz.net interjúja.
A Vígszínház fiatal színművésze most szerződik Szegedre. A váltás okairól is kérdezte őt a Deszkavízió.
A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza állást hirdet világosító és színpadmester munkakörök betöltésére.
Szeptemberben és októberben már hat új bemutatóval várják a nézőket, az évad repertoárjában pedig tizenhat új produkció szerepel.