Csárdáskirálynő a Csokonai Színházban

A Rátóti Zoltán rendezésében készülő előadásban Koncz Gábor először lép a veszprémi teátrum színpadára.
A koreográfus első tatabányai munkája kapcsán Joe Masteroff, John Kander és Fred Ebb legendás musicalje, a Cabaret rétegzettségéről és kimeríthetetlenségéről is mesélt.
A budapesti Katona József Színház jóvoltából a Miskolci Nemzeti Színház is kivehette részét az elmúlt hetek kihívásából. Videó.
A szigorúan tizenhat éven felülieknek szóló előadást Göttinger Pál rendezi, Kálid Artúr vendégszereplésével, Upor László fordításában.
Duda Éva és társulatának Wonderland című bemutatója „szép új világunkat” mutatja meg a mozgás nyelvén.
Tizenegy év kihagyás után Kolozsváron rendezik meg újra november második felében az Európai Színházi Unió (UTE) fesztiválját.
Az improvizációs társulat emellett négynapos szülinapi imprós hosszúhétvégére invitálja a közönséget.