A jövő évadra kilenc bemutatóval készül a Vígszínház
Megtartotta évadismertetőjét a Vígszínház; az idei évet lezárták, jövőre kilenc bemutatót terveznek és elhangzott az is, hogy 2020. július 1-jétől Rudolf Péter hivatalosan a színház igazgatója.
Megtartotta évadismertetőjét a Vígszínház; az idei évet lezárták, jövőre kilenc bemutatót terveznek és elhangzott az is, hogy 2020. július 1-jétől Rudolf Péter hivatalosan a színház igazgatója.
Szívmelengető történet, népszerű slágerek, a Budapest Klezmer Band zenéje és nagyszabású látványvilág várja a Hegedűs a háztetőn előadásának nézőit…
Kálmán Imre klasszikusát tekintheti meg a szegedi közönség Béres Attila rendezésében a kecskeméti katona József Színház előadásában.
Szeptemberben és októberben már hat új bemutatóval várják a nézőket, az évad repertoárjában pedig tizenhat új produkció szerepel.
A Miskolci Nemzeti Színház igazgatója az elmúlt két évben szerzett lendületről és a színház feladatáról is beszélt az Észak-Magyarország riporterének.
Béres Attila rendezésében mutatja be a Miskolci nemzeti Színház a Hóhérok című fekete komédiát Kamaraszínházában.
A Szegedi Szabadtéri Játékok prózai produkcióját nagyon hasonlóan látták a kritikák. Úgy tűnik, a hatalmas játék- és nézőtér nem kedvezett a darabnak.
Béres Attila remek szereplőgárdával állítja színpadra Shakespeare Vízkeresztjét a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Fotógaléria.
Homokkal terítik be a Dóm téri színpadot az alkotók az angol mester kedvéért. Béres Attila rendezi a Szegedi Szabadtéri Játékok Vízkeresztjét.
Molière Parti Nagy Lajos által le- és kifordított darabját Béres Attila rendezi meg a Weöres Sándor Színházban – Mertz Tiborral és Bajomi Nagy Györggyel a főszerepekben.
Béres Attila rendezésében kerül színre a Vízkereszt, vagy amit akartok a Szegedi Szabadtéri Játékokon.
A lengyel drámaíró megrázó művét Béres Attila állítja színpadra. A bemutató január 27-én lesz a Kamaraszínházban. A rendezőt kérdeztük.
100 évvel ezelőtt, április 9-én mutatta be az Operettszínház Huszka Jenő egyik legnépszerűbb operettjét, a Lili bárónőt, amelyben az évek során a teátrum legtöbb elismert művésze szerepelt. Ebben a darabban debütált a Nagymező utcában Lukács Anita is.