Nagy-Magyarország nosztalgia Varga Miklóssal és Feke Pállal

Az Operettszínház Baján mutatja be a közismert rockoperát, Székely Kriszta rendezésében. A produkció szeptembertől az Operettszínházban is látható lesz.
A több száz szereplőt, közöttük harminc lovast felvonultató Trianon című előadás június 22-én és 23-án kerül bemutatásra Budapesten.
A Soproni Petőfi Színházban a megszokottól nagyon eltérő módon állították színpadra Schiller drámáját, Pataki András rendezésében.
Apácák jelentették fel a világhírű alkotókkal és sztárokkal beharangozott, Nero című gigantikus rockoperát. Kiderült, joggal.
Január 30-án mutatják be Szolnokon Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor Sztárcsinálók című zenés darabját, amelyet az első magyar rockoperaként tartanak számon.
Gyönyörű tavaszi napon, a Várban rendezték meg a Veled, Uram című rockopera sajtótájékoztatóját, melyen elő-bemutatóként a készülő műből részleteket is meghallgathattak a sajtó képviselői és a Halászbástyánál sétáló turisták. Sasvári Sándor lovon érkezett, a Musical Együttes pedig nagyszabású…