A kulturális értékek holnap még nem válthatók aprópénzre, ám a Művészetek Palotája (Müpa) vezetőinek értelmezése szerint a kultúra fejlesztési ágazat - véli Káel Csaba vezérigazgató. A Müpa vendége lesz áprilisban a világ legjelentősebb művészeti szövetsége, az IAMA (International Artist Managers'…
Tovább
A Győri Nemzeti Színház december elején mutatta be Al Addin című előadását, melyet a szerző, Kszel Attila rendezett. A darabot legközelebb január végén tűzik műsorra, de már kaphatók a jegyek.
Tovább
Erkel, Brahms és Vukán szerzeményei szerepelnek a Budapesti Vonósok újévi koncertjének műsorán, a Budapesti Operettszínház pedig zenés utazásra hívja a közönséget január elsején.
Tovább
Harminc éve van a pályán Tóth Enikő és Cseke Péter. A Madách Színház kitűnő színészei azt mondják, nem fáradtak el, élvezik a munkájukat.
Tovább
Szombathely önkormányzata átveszi a Mesebolt Bábszínházat, amely eddig a Vas Megyei Önkormányzat intézményeként működött - erről döntött csütörtökön a szombathelyi önkormányzat közgyűlése.
Tovább
1943-ban, december 30.-án született Zsámbéki Gábor rendező, a Katona József Színház volt igazgatója, a Színház.hu tiszteletbeli fővédnöke. Ez alkalomból köszöntjük összeállításunkkal, melyben saját szavaival idézzük meg pályáját és gondolatait.
Tovább
Jótékonysági akcióban vettek részt a Kecskeméti Katona József Színház színészei.
Tovább
Megtartották a következő nagyszínházi premier olvasópróbáját a Győri Nemzeti Színházban, Háy János A Gézagyerek című színjátékát január 28-án mutatják be Forgács Péter rendezésében. A készülő produkció egyik főszerepére Pásztor Erzsit kérte fel a rendező.
Tovább
Ahogy arról korábban beszámoltunk, ünnepi mustrát rendez az idén húsz esztendős Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház január 9. és 14. között; a jubileum visszatekintésre késztet: a repertoárból 16 előadást kiválasztva mutatják be mindazt, amit az első húsz évből meghatározónak tartanak.
Tovább
Sok adakozó ember kapcsolódott be az Újvidéki Színház művészeinek jótékonysági akciójába
Tovább
Groó Diána filmrendező és Bálint András a Radnóti Színház igazgatója a Klubrádióban vendégeskedett. A művészet helyzetéről és az Új Színház-ügyről is kérdezték őket.
Tovább
Szilveszterre és az új év első napjaira három előadást ajánl kedves nézői figyelmébe a Veszprémi Petőfi Színház.
Tovább
Az 1994-ben alapított Független Színházak Szövetsége 2012 januárjától Független Előadó-művészeti Szövetség néven működik tovább. Ez alkalomból Csató Kata, Erős Balázs, Goda Gábor, Schilling Árpád elnökségi tagok felhívják a figyelmet céljaikra és arra, hogy…
Tovább
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán Facebook oldalukon nyilatkoztak arról, hogy - közös megegyezéssel - lazábbra fűzik a köteléket a Budapesti Operettszínházzal.
Tovább
Eger városa veszi át a helyi Gárdonyi Géza Színház és a Harlekin Bábszínház fenntartását a Heves Megyei Önkormányzattól, erről csütörtöki rendkívüli ülésén döntött a közgyűlés - közölte az egri városháza.
Tovább
Szigligeti Ede Liliomfi című művének táncszínpadi adaptációjával tér vissza a Nemzeti Táncszínházba Román Sándor társulata, az ExperiDance. Az eredeti mű szövegkönyve azonban csak a kiindulási alapot jelentette az alkotók számára egy különleges, új, mai Liliomfi megteremtéséhez.
Tovább