Omladozik a Csokonai Színház homlokzata

Eltávolítják az életveszélyes műkő díszeket a Csokonai Színházról. Több kisebb darab már korábban, magától lehullott a színházról, balesetet azonban még nem okoztak. A munka a hét végére befejeződik, és mintegy 2 és fél millió forintba kerül.

Omladozik a Csokonai Színház homlokzata Tovább

Kerényi Miklós Máté nyáron is dolgozik

Kerényi Miklós Máténak, a Budapesti Operettszínház fiatal sztárjának a nyár közeledtével nem csökkennek, hanem még inkább sűrűsödnek a programjai. Ekkor ugyanis Kocsis Dénessel, Brasch Bencével kilépnek a teátrum falai közül és musicalturnéra indulnak az országban. A Rómeó és Júlia, valamint a Miss…

Kerényi Miklós Máté nyáron is dolgozik Tovább

Vita Londonban: használ-e az operának az élő mozis közvetítés?

Az élő mozis közvetítés hasznára van az operának – szögezték le brit művészeti szervezetek, vitába szállva az Angol Nemzeti Opera művészeti igazgatójával, John Berryvel, aki a napokban azt állította, hogy az élő közvetítés csak „figyelemelterelés”, és nem teremt új közönséget az operának.

Vita Londonban: használ-e az operának az élő mozis közvetítés? Tovább

„Agyon vagyunk hallgatva” – Interjú Formanek Csabával

 Don Quijote visszalátogat az Első Pesti Gyárszínházba! 2012. május 15. és 17. között 3 alkalommal is újra sétálószínházazhatnak az érdeklődők. Egy különleges előadás egy különleges helyszínen. Erről mesélt Formanek Csaba, a Radikális Szabadidő Színház művészeti vezetője, a Don Quijote lázálmai című…

„Agyon vagyunk hallgatva” – Interjú Formanek Csabával Tovább

Neoautentikus előadás a Nemzeti Táncszínházban

Különleges neoautentikus előadást állít színpadra ifj. Zsuráfszki Zoltán a Nemzeti Táncszínház Refektóriumában: a somogyi autentikus néptáncot és a koreográfus egyéni kortárs mozgásvilágát ötvöző Kreatív kríziSom című produkció premierjét hétfőn láthatják az érdeklődők.

Neoautentikus előadás a Nemzeti Táncszínházban Tovább

Rába Roland: nekem a kényelem nem áll jól

Minden év áprilisának elején adják át a Gábor Miklós-díjat, mellyel az előző év legjobb Shakespeare-alakítását nyújtó színészt díjazzák. Idén az elismerést Rába Roland kapta a Nemzeti Színház Hamlet-előadásában Polonius megformálásáért. A Szabad Földnek adott interjúját szemléztük.

Rába Roland: nekem a kényelem nem áll jól Tovább
süti beállítások módosítása