"A jövő kulcsa" - operaíró verseny

Halas Adelaida betegsége miatt Balog Tímea énekművész ugrik be a Marica grófnő című nagyoperett címszerepébe december 31-én délután öt órakor a Veszprémi Petőfi Színházban.
A nagyváradi Szigligeti Színház 2013-as évre szóló falinaptára megvásárolható a színház pénztáránál nyitvatartási rend szerint.
Minden idők egyik legnagyobb hazai musicalsikerével, az Elisabeth-el búcsúztatja az óévet a Budapesti Operettszínház és közönsége, december 31-én.
A Békéscsabai Jókai Színház jótékonysági esttel segítette Böjte Csaba és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány humanitárius munkáját.
27 éve hunyt el Márkus László, Kossuth-díjas és háromszoros Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes és Kiváló művész. Ez alkalomból emlékezünk rá összeállításunkkal.
November végén mutatták be a Pinceszínházban Charles Dickens klasszikusát, a Karácsonyi éneket. Az előadás főszereplőjével, Jordán Tamással készített interjút a Fidelio. Szemléztük.
A Vaknyugat december 21-i bemutatója után nyújtotta át Vajda Márta a Domján Edit-díjat Mészáros Sárának, a kaposvári Csiky Gergely társulatának tagjának.
A Bayerische Staatsoper internetes oldalán közvetíti élőben Schilling Árpád Rigoletto-rendezését december 30-án.
A Nemzeti Kulturális Alap, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter döntése alapján, novemberben, 15 millió forinttal támogatta az Újszínház Ábel és Bodnárné című produkcióit.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem IV. éves színművész osztályának vizsgaelőadására kerül sor december 31-én, a Nemzeti Színházban, Alföldi Róbert rendezésében. A Kabaré című musicalben mutatkoznak be a diákok.
2012. december 22-én került sor a 3. Petri György-díj átadására a FUGA Budapesti Építészeti Központban.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az utóbbi évek megszakítása után a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata ismét visszatér ahhoz a közel 60 éves hagyományához, hogy az év utolsó napján vidám szilveszteri produkcióval lepi meg közönségét.
Látja Isten, hogy állok napon címmel Pilinszky János verseit adja elő Bakonybélben vasárnap Földes László Hobo.
December 30-án tartja 10. születésnapi buliját, valamint hagyományos előszilveszterét a Litera irodalmi portál. A Trafóban az ünneplés mellett az ország elmeállapotával is foglalkoznak majd az irodalom neves terapeutái.