Bödőcs Tibor: 'Nem akartam kiárusítani a poénjaimat"
Bödőcs Tibor az Indexnek nyilatkozott a magyar stand up helyzetéről és arról, miért szállt ki az RTL Klub Showder Klub című műsorából.
Bödőcs Tibor az Indexnek nyilatkozott a magyar stand up helyzetéről és arról, miért szállt ki az RTL Klub Showder Klub című műsorából.
A 200 évvel azelőtt született zeneszerzők, Wagner és Verdi munkásságával is foglalkozik a 2013-as Liszt Fesztivál a zeneszerző szülőhelyén, Doborjánban (Raiding).
Nemzetközi operaírói pályázatot hirdetnek a műfaj megújításának céljával a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál szervezői. A műveket 2013. március 1-jéig kell beküldeni a Miskolci Kulturális Szövetséghez.
A Weöres Sándor Színház és a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Hemzsegő szívek címmel közös előadást állít színpadra Karinthy Frigyes születésének 125. évfordulója alkalmából.
Premierre készül a Spirit Színház Lévai Katalin Párnakönyv című művéből, ami a Rózsavölgyi Szalonban kerül színre Dicső Dániel rendezésében. A szerző színházi naplójának 3. részét olvashatják.
Új igazgatója van az angol Királyi Balettnek. Kevin O'Hare a Guardian videójában mutatkozott be a színház iránt érdeklődő olvasóknak.
Kedden este aláírták a Magyar Állami Operaházban az Erkel Színház „játékra alkalmas állapotig történő felújítására” kiírt két fordulós közbeszerzési pályázaton nyertes Laki Épületszobrász Zrt.-vel a kivitelezési szerződést.
A Szputnyik Hajózási Társaság májusi leállása után szeptemberben új lendülettel kezdett dolgozni. A társulat beszámolóját olvashatják.
Kortárs izlandi szerző darabjának bemutatójára készül a Békéscsabai Jókai Színház: Árni Ibsen Mennyország című skizofrén vígjátékát február 15-étől láthatja a közönség a teátrum Vigadó termében.
Tankó Erika a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen végzett 2004-ben; a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban töltött hat év után Balázs Zoltán hívására, két és fél éve csatlakozott a Maladypéhez. Legutóbb a Don Carlos és az Egmont fontos szerepeiben volt látható. Ennek kapcsán…
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján a Műcsarnok és a Pesti Vigadó épülete ingyenesen a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tulajdonába kerülhet az államtól.
Nem kell aggódni, szép lányok és jó borok is lesznek, no meg közösségi életforma, és lagzi is. Az Index kultúrmunkásokat kérdezett.
Axel Kober, a Deutsche Oper Rhein főzeneigazgatója – aki visszalépett A bolygó hollandi budapesti premierjétől –, és Ókovács Szilveszter közös nyilatkozatban nevezte meg a januári bemutató új dirigensét.
A Broadway legsikeresebb előadásai először érkeznek Magyarországra január és március között, igaz, csak a filmvásznon, a Corvin és Puskin mozi műsorán.