Csáki Judit levelet írt a Nemzeti leendő társulatának

A Kossuh Rádió A hely című műsora 3 részes sorozatot készített a Miskolci Nemzeti Színházról. Az adások meghallgathatók a Magyar Rádió online archívumában.
Február 15-én mutatják be Lehár Víg özvegy című operettjét a bosnyák fővárosban, a szarajevói Nemzeti Színházban. A darabot 2000-ben már láthatta a közönség. Most azonban hasonló izgalom övezi a premiert, mint tizenhárom éve.
Harmincmillió forintot fordíthat az augusztus végéig tartó időszakban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház arra, hogy 13 Szabolcs megyei oktatási intézmény diákjait bevonva, megszólítsa azokat a tizenéveseket, akik csak ritkán vagy soha nem jutnak el színházba.
Kerényi Imre rendezésében mutatta be a József Attila Színház Arthur Miller: Édes fiaim című drámáját február 9-én. A darabot legközelebb
Művészetterápiás programot indított alsó tagozatos gyerekeknek a Magyar Művészetterápiás Társaság: a foglalkozásokon a szorongásos és részképesség zavarban szenvedő gyerekeket képzőművészeti és drámapedagógiai módszerekkel segítik a szakemberek az iskolai környezetbe való könnyebb beilleszkedéshez.
Együttműködési megállapodást írt alá a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem. A megállapodás mindkét fél számára számos lehetőséget biztosít szakmai és kulturális területen egyaránt.
Ősbemutatóra készül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház: Szálinger Balázs Köztársaság című drámáját viszik színre Telihay Péter rendezésében.
Marjai Virág főszereplésével elkezdődtek Bernard Shaw Szent Johanna című szatirikus tragédiájának próbái a Gárdonyi Géza Színházban.
Kovalik Balázs népszerű rendezéseit februárban és márciusban három produkció-sorozatban is élvezheti a közönség az Operában. A Németországban élő rendező alkotásai közül egy barokk opera, valamint egy Puccini és egy Csajkovszkij klasszikus kerül műsorra.
Kárpát-medencére kiterjedő művészeti hálózat alakult Szellemfi elnevezéssel, hogy szakmai és művészi alapon egybegyűjtse a budapesti, vidéki és határon túli területek alkotóit, színházait, produkciós műhelyeit és befogadóhelyeit - jelentették be pénteken egy budapesti sajtótájékoztatón.
Vasárnap tölti be hatvanötödik életévét Cserhalmi György Kossuth-díjas színész. Ez alkalomból köszöntjük összeállításunkkal.