Úgy nyaral(j)unk - Egy nap nyári szünet

A k2 Színház kaposvári színészhallgatókból szerveződött csapata a jövő évadtól hivatalos társulatként működik, a nyáron pedig az Ördögkatlan Fesztiválon bemutatják a Yorick visszatér és A nagyharsányi menyasszony című előadásaikat. A két társulatvezető, Benkó Bence és Fábián Péter mesélt.
A szombathelyi Weöres Sándor Színház társulata augusztus 16-án mutatja be a Szombathelyi Karneválszínházban Eugène Labiche Olasz szalmakalap című bohózatát, Réthly Attila rendezésében.
A soproni Petőfi Színház Kövek című tanjátékával szerepel a soltvadkerti Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón július 19-én (szombaton). A produkció rendezője Molnár Anikó.
Eric Ruf rendező-színész-diszlettervezőt nevezte ki szerdán Francois Hollande francia államfő az egyik legnagyobb presztízsű és legismertebb francia színház, a Comédie Francaise igazgatójának.
Nem csak kibeszélik, hanem dalra is fakadnak nők a rákbetegségükről Anat Gov Happy Ending című darabjában, melyet július 25-én, Szentendrén mutat be az Orlai Produkció. A darab egyik főszerepét játszó Hegyi Barbara mesélt szerepéről és a darabról.
Hivatalos válaszlevelet írt a Krétakör Alapítvány a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak a Norvég Civil Támogatási Alaptól érkezett pénzek tervezett ellenőrzésének ügyében.
A fesztivál tavalyi évadának sikerdarabjával, Gérard Presgurvic Elfújta a szél című musicaljével folytatódik pénteken a Szegedi Szabadtéri Játékok előadássorozata.
Kettős születésnapi köszöntéssel zárult a Madách Színház Mary Poppins előadása július 10-én. Az évad egyik utolsó produkcióját és a színpadi ünneplést a Madách Tv is megörökítette.
A Szputnyik színészei és alkotói augusztus elején folytatják a munkát. Boross Martinnal, a STEREO Akt rendezőjével dolgoznak majd a Leselkedők című produkción, a Jurányi Inkubátorházban.
Július 18-án mutatja be a fiatal alkotók által létrehozott új csapat, a Közért Színházi Társulat az Úriemberek kalauza késharchoz című, a társulati tagok által közösen létrehozott előadást a Zsámbéki Színházi Bázison. Szabó Mátyás Péter színész mesélt az előadásról.
A kiváló minősítésű művészeti fesztivál július 18-26. között 11 helyszínen közel 70 programmal várja Szegeden a színházkedvelőket.
Július 24-én újra látható a Hrabal Szigorúan ellenőrzött vonatok című művéből készült felolvasószínházi előadás az Óbudai Társaskör kertjében. A szereplők: Radnay Csilla, Elek Ferenc és Tasnádi Bence.
Az Evangélium Színház, a Soproni Petőfi Színház és a Forrás Színház koprodukciójában készül Tamási Áron Énekes madár című székely népi játéka Sopronban. A stáb olvasópróbával kezdte meg a munkát, a rendező Juhász Róza.