Augusztus 5-én búcsúztatják Haás Vander Pétert
Augusztus 5-én, szerdán búcsúztatják Haás Vander Pétert. A Jászai Mari-díjas színművésztől 15 órakor a Fiumei úti sírkert szóróparcellájában vesznek végső búcsút - tudatta a család a Facebookon.
Augusztus 5-én, szerdán búcsúztatják Haás Vander Pétert. A Jászai Mari-díjas színművésztől 15 órakor a Fiumei úti sírkert szóróparcellájában vesznek végső búcsút - tudatta a család a Facebookon.
Egy hónap múlva nyitja meg első gasztrohelyét Szabó Győző. A színészt ennek kapcsán kérdezte a Dining Guide.
Július 24-25-én a Vörösmarty Színház A furcsa pár (női változat) című előadása lesz az Újszegedi Szabadtéri Színpad vendége.
A New Yorkban élő színésznőt a 061.hu kérdezte. Marozsán Erika elárulta, már több színház is jelezte, hogy egy-egy szerepre, vagy akár társulati tagnak is visszavárja. Lapszemle.
Az Aranytó című vígjátékot mutatta be az Orlai Produkciós Iroda a Szentendrei Teátrumban július 24-én, pénteken. A darabot, amelynek főszereplője egy idős házaspár és az életükbe váratlanul megérkező unoka, Gálffi László rendezésében láthatja a közönség.
Für Anikó és Hrutka Róbert „zenei házassága” már több éve tart, muzsikájukhoz a szövegeket Bereményi Géza veti papírra. A páros most először fesztiválozik Debrecenben, július 25-én, szombaton a Campus Fesztiválon a Víztorony Pódiumnál láthatják, hallhatják közös műsorukat Nőstény álom címmel.
A Teátrumi Társaság titkára úgy véli, felesége szenátusi meghallgatásán megfenyegette családját a Színművészeti egykori rektora. Ascher Tamás reagált a vádra.
Színpadi emlékek és személyes tárgyak is láthatók a Modena közelében hétfőn megnyílt Luciano Pavarotti Múzeumban, amelyet a volt tenor egykori villájában alakítottak ki.
A Teátrumi Társaság titkára úgy véli, felesége szenátusi meghallgatásán megfenyegette családját a Színművészeti egykori rektora. Ascher Tamás reagált a vádra.
Fekete Péter igazgató 8 év után búcsúzik a békéscsabai teátrumtól, hogy pályázzon a Magyar Cirkusz és Varieté irányítására, amelyről már vezetőként nyilatkozik. A Jókai Színház saját készítésű interjút juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével elsimert…
A 15 éves budapesti Fogi-Bulvárszínház július 16-án tartotta legújabb felnőtt darabjának a bemutatóját, ezúttal Kaposvárott, a Szentjakabi Nyári Színházi Esték keretében.
A londoni Shakespeare's Globe színház előadását július 23-án 19 órától vetítik az Uránia Dísztermében.
Hét új mozifilm, valamint egy dokumentumfilm végleges változatának elkészítését támogatja mintegy 3 milliárd forinttal a Magyar Nemzeti Filmalap a legutóbbi döntőbizottsági határozat értelmében - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
Akarod tudni, milyen színházban lakni? Tetszett meg már annyira egy előadás díszlete, hogy azt érezted, hazavinnéd? Vagy csak érdekel, hogy mit rejt egy színház kelléktára? Gyere el a KoMod Színház garázs vásárjára!
A Monostori Erőd szabadtéri színpadán mutatkozik be Tímár Mihály egy romantikus musicalben. Jókai Mór művének, Az aranyembernek zenés színpadi változata csupán 3 alkalommal - július 24-én, 25-én és 26-án - látható 2015 nyarán Komáromban.
Színházi produkciók, filmvetítés mellett a jövő cirkuszáról szóló beszélgetés, a Teátristák című kiállítás és játszóház is várja a látogatókat a Magyar Teátrumi Társaság színházi sátrában szerdától szombatig a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban.