Elhunyt Körmendy László táncművész
A Pécsi Nemzeti Színház mély megrendüléssel tudatja, hogy elhunyt Körmendy László, a Pécsi Balett egykori táncművésze, szólistája, később a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola táncpedagógusa.
Több mint 300 előadás a szegedi színház évadában
58 produkciót, összesen 326 előadást láthatott a Szegedi Nemzeti Színház közönsége a most záruló 2015-2016-os évadban - közölte Gyüdi Sándor főigazgató pénteken a Tisza-parti városban.
2018 karácsonyára készül el a Mary Poppins folytatása
A Disney stúdió bejelentése szerint a klasszikus Mary Poppins-film folytatása 2018 karácsonyán debütál az észak-amerikai mozikban, a címszerepet Emily Blunt alakítja majd, de a filmben feltűnik majd Lin-Manuel Miranda is.
Városi és szociális terek a színpadon - V4 konferencia a Jurányiban
Angol nyelvű szakmai fórumot és kerekasztal-beszélgetést szervez az OSZMI a PACE.V4 program keretében.
Összesen 10 díjat szereztek a magyarok a szerbiai Sterija Játékokon!
Összesen tíz díjat szereztek magyar vagy magyar vonatkozású előadások a 61. alkalommal megrendezett Sterija Játékok elnevezésű szerbiai színházi fesztiválon Újvidéken.
„Égi és földi szerelem ”- Beszámoló a IV. Pécsi Családi Színházi Fesztiválról – 5. nap
Túl vagyunk a fesztivál felén. Június másodikán egy hazai produkció, a Holdbeli csónakos és a Budapest Bábszínház Hoppá-Hoppá! című előadása volt műsoron - Nagy Eszter beszámolója.
Hamarosan forog Antal Nimród filmje a viszkisről
Június 11-én kezdődik Antal Nimród a viszkis rablóról, Ambrus Attiláról szóló filmjének a forgatása. A Magyar Nemzeti Filmalap 1,1 milliárd forintos támogatásával készülő, hetven napon át 130 helyszínen forgó, egyelőre végleges cím nélküli mozi főszereplője Szalay Bence.
A színházba járás népszerűsítésére szervez kampányt a Teátrumi Társaság
A Magyar Teátrumi Társaság június 2-án közgyűlést tartott, a tanácskozásnak az Esztergomi Várszínház volt a házigazdája.
„Minden várakozásomat felülmúlta ez az évad!” - Interjú Magács Lászlóval
Míg a legtöbb színházban már a nyári szünetre készülődnek, az Átriumban még bő egy hónapig tart a 2015/2016-os évad. A Margit körúti teátrum rekordszámú előadással – 237 – zárja majd július közepén az idei színházi szezont. Az Átrium Film-Színház igazgatóját - Magács Lászlót, nemcsak…
1914 / 1915 /1916 - Az RS9-ben látható Mándy Ildikóék zenés előadása
Immár négy éve írja a Mándy Ildikó Társulat az 1914 / 1915 /1916 című zenés színházi előadást, amely az első világháború emberi sorsairól, történeteiről kíván szólni. A produkció most új helyszínen, az RS9-ben látható.
Magas pénzjutalom jár a 2017-es Nemzetközi Karmesterverseny helyezettjeinek
Magas pénzjutalommal térhet haza az első három helyezett a hosszú szünet után ismét meghirdetett Nemzetközi Karmesterversenyről, amelyet 2017. október 2. és december 17. között rendeznek meg Pécsett a Kodály Központban - mondta el Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója…
„Ludak és pingvinek ” - Beszámoló a IV. Pécsi Családi Színházi Fesztivál 4. napjáról
A negyedik napon a Nagyszínházban a kaposváriak Lúdas Matyi előadásán keresztül egy libákkal teli vásári forgatagba csöppentünk, a Kamaraszínházban pedig egy pécsi produkcióban, a Nyolckor a bárkán pingvinjei szórakoztatták a gyerekeket.
Debrecenben tartják a 25. Weöres Sándor gyermekszínjátszó fesztivált
Több mint 500 gyermek színjátszó részvételével rendezik meg a XXV. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivál gáláját pénteken és szombaton Debrecenben - közölték a szervezők kedden a Vojtina Bábszínházban.
A víg özvegy a Kultkikőtőbe tart!
Idén 11. alkalommal vet horgonyt a kultúra a Balaton déli partján: Balatonföldváron, Balatonbogláron és Balatonfenyvesen a nyári napfordulóval elkezdődik a Kultkikötő. Augusztus 5-én A víg özvegy is érkezik!
Hátrányos helyzetű gyerekek színházi felzárkóztatását támogatta az Emmi
Hátrányos helyzetű gyerekek színházi felzárkóztatását támogatta 10 millió forinttal az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) két államtitkársága.
