A Tóth Ilonkával ünnepli '56-ot a Nemzeti
A dokumentumok alapján készülő előadásban a problematikus kérdésekre, ellentmondásokra világítanak rá - mondta el Vidnyánszky Attila a teátrum szombati nyílt napján tartott beszélgetésen.
A dokumentumok alapján készülő előadásban a problematikus kérdésekre, ellentmondásokra világítanak rá - mondta el Vidnyánszky Attila a teátrum szombati nyílt napján tartott beszélgetésen.
Előadásokkal, filmekkel, zenei programokkal, könyvbemutatókkal, kiállításokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel várják öt napon át a közönséget a vasárnap kezdődő XXIII. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon Szabadkán.
Jön a bábos! - Rév István és a Nemzeti Bábszínjáték címmel nyílik kiállítás szeptember 26-án az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körtermében.
Pártay Lilla Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, koreográfus, a nemzet művésze, a táncba öntött történetek mesélője október 25-én hetvenöt éves.
A fehérorosz Alexander Roslavets nyerte a Nemzetközi Marton Éva Énekverseny 15 ezer euróval járó Nagydíját és a közönségdíjat a szombati döntőben; az egyetlen magyar versenyző, Horti Lilla a II. díjat érdemelte ki.
A színek születése: a sötétség és a fény násza című multimédiás opera világpremierjének ad otthont október 7-én a budapesti Kiscelli Múzeum.
Hedry Mária Zrínyi Ilona című monodrámájának ősbemutatóját láthatja a közönség vasárnap a Klebelsberg Kultúrkúria színháztermében a Zrínyi-emlékév keretében. A magyar történelem hősnőjét, II. Rákóczi Ferenc édesanyját középpontba állító darabban Zrínyi Ilonát Juhász Róza alakítja.
Öt felnőtt és négy gyermek színielőadást tűzött műsorára a 2016/17-es színházi évadban a Nyírbátori Kulturális Központ.
Keleti Éva fotóiból szeptember 22-én nyílik időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 85 esztendős fotográfus művészekről készített, eddig kiállításon nem szerepelt 85 felvétele látható.
Schilling Árpád rendezésében egy kiszolgáltatott ember tragikomédiáját ismerhetjük meg, aki mellett feltűnnek korunk közismert figurái, és életre kel Európa marginalizálódott részének újkori története is.
Idén 20. alkalommal indít évadot a Káva Kulturális Műhely. Mind a felnőttek, mind a gyermekek számára eddig nem látott, izgalmas produkciókkal készülnek, ugyanakkor az újdonságok mellett továbbra is műsoron maradnak legkedveltebb darabjaik is.