"Senkinek nem voltam a kegyeltje" - Zsótér Sándor válaszolt

Az Orlai Produkciós Iroda legújabb készülő előadásában, az Egy fenékkel két lovat című Goldoni-átiratban Lovas Rozi játssza az egyik főszerepet.
Miklósa Erika és Vizin Viktória is színpadra lép a pécsi székhelyű Filharmónia Magyarország és a kecskeméti Hírös Agóra új, közös Kodály-bérletének keretében Kecskeméten - hangzott el a szervezők keddi sajtótájékoztatóján.
Hoppál Péter szerint elsősorban izgalmasnak és az egész nemzetet reprezentálónak kell lennie annak a magyar városnak, amely 2023-ban viselheti majd az Európa Kulturális Fővárosa címet.
Mintegy 150 program, köztük a Nemzeti Színház varsói vendégelőadása szerepel a 2016/2017-es lengyelországi magyar kulturális évad programjában.
Áprilisban két hetet töltött alkotói rezidencián a dániai Holstebro-ban Juhász Kata és Társulata. Új előadásuk koprodukciós partnere Eugenio Barba színházi központja, a Nordisk Teaterlaboratorium, dramaturgja pedig az olasz performer-rendező, Guiseppe L. Bonifati.
Harminc év után újra látható A bábjátékos című rockopera a Soproni Petőfi Színházban. A produkciót Katona Imre rendezte, aki három évtizeddel ezelőtt a magyar ősbemutatót is színpadra állította. Az előadás június 8-án Budapestre érkezik.
A már megszokott Nyírbátori Zenei Napok és a Szárnyas Sárkány Hete mellett könnyű- és komolyzenei koncerteket, színpadi előadásokat és gasztronómiai fesztivált is kínál az érdeklődők számára a Bátori Nyár 2016 programsorozata a nyírségi kisvárosban.
Hetedik alkalommal rendezte meg a Közép-Európa Táncszínház a Nemzetközi Monotánc Fesztivált a Bethlen Téri Színházban. Négy este alatt összesen tizenhárom szólótánc produkciót láthatott a közönség az elmúlt évek kínálatából válogatva. A nézők szavazatai alapján a fesztivál egyetlen díját, a…
Az UTE, azaz az Európai Színházak Uniója május 20-án tartja következő konferenciáját Milánóban, melyet az EU Kreatív Európa programja is támogat.
Múzeum nyílik abban a régi moszkvai lakásban, ahol Mihail Bulgakov A Mester és Margaritát írni kezdte, ott ünnepelik meg a hétvégén a világhírű orosz író születésének 125. évfordulóját, a nyitásra azonban még két évet kell várni.
Több mint száz programot, köztük színházi produkciókat, koncerteket, gyermekelőadásokat és kiállításokat kínál a Budapesti Nyári Fesztivál június 10. és augusztus 30. között.
Semmi Konferencia címmel mutatta be koncertszínházát az Erkelben a Kiscsillag zenekar. Földes Eszter rendezőt kérdezte a 061.hu.
A Szociopoly nézői megtapasztalták a szegénységgel kapcsolatos döntési helyzeteket, a Menekülj okosan! – MigrAction a menekültek helyzetével szembesít. Fábián Gábor és alkotótársai új interaktív színházi társasjátékra hívják a közönséget.
Kulka János családja arról értesítette a Színház.hu-t, hogy a művész immár otthonában folytathatja a felépülést.