Fodor Tamás lesz Freud a Rózsavölgyi Szalonban

Interjúról interjúra bomlik ki előttünk Vajda Milán személyisége, akiről az AlkalMáré Trupp idei kiadása szólt. A Magyar Narancs interjújából is színesedik a kép.
Rendelkezésekkel és nyomásgyakorlással próbálták ellehetetleníteni a Woodstock Festival Poland nevű, 22 éve futó ingyenes rendezvényt.
A Nemzeti Színház színművésze önmagáról, színházi szerepeinek sokféleségéről és az éneklésről mesélt a Fideliónak.
Müller Péter Sziámi mesélt a Magyar Nemzetnek, amiből kiderül, hogy még mennyi mindennel foglalkozik ezen kívül. Többek között színházzal.
Három szakszervezet is sztrájkot hirdetett a kollektív szerződések megszüntetése miatt. A tárgyalásokon múlik, lesz-e tényleges munkabeszüntetés.
A politikai és gazdasági válság, a migránsok, a terrorizmus, az identitás-keresés és a családon belüli erőszak kérdései hálózták be a fesztivált.
Már az új ügyvezetéssel indul neki a következő évadnak az Átrium, ahol Alföldi Róbert is rendezni fog az ősszel.
40 fok, a néző az automatához lép, bedob kétszáz forintot, majd megnyomja a kalitka elején elhelyezett gombok valamelyikét és bemondja, hogy mit lát rajta.
A Recirquel Újcirkusz Társulat Párizs Éjjel című produkciójával 22 alkalommal lép fel az Edinburgh Fringe-en.
Mundruczó Kornél többszörös díjnyertes rendezése eddig kilenc városban volt látható, augusztusban pedig két újabb meghívásnak tesz eleget.
Még javában tart a nyár, sőt, most tombol leginkább, ám feltartóztathatatlanul közeleg a következő évad. Sorozatunkban az őszi és téli bemutatókból csemegézünk.
Hogyan is érthetne egyet a férfi és a nő, ha mindkettő mást akar: a férfi a nőt, a nő pedig a férfit. Ez az alaphelyzete a Holdfény Mulatónak. Interjú.
A kultúrában úgy találhatunk egymásra, hogy közben megmaradhatunk saját magunknak – vallják a fesztivál szervezői.
Vicces, trendi, ambiciózus, érett és szeretet gerjeszt – dióhéjban ez a véleménye a kritikáknak az AlkalMáté Truppról.