Az eltáncolt magyar őstörténet Tatabányán vendégszerepel

A különleges helyszínen játszott előadás február 1-én búcsúzik a nézőktől a Kőleves Vendéglő emeletén.
Hegymegi Mátét a pályakezdés dühe után a Bádogdobban a felnőtté válás helyzete érdekli. A függetlenek nehéz helyzetéről és a mozgás színpadi lehetőségeiről mesélt.
A teátrum közleményt adott ki, amely szerint a színművész egészségi állapota nem engedi, hogy színpadra álljon.
A kritikusok nagyra értékelik az előadás szokatlan megoldásait és sajátos nyelvezetét. De milyen egy Bádogdob bádogdob nélkül?
A FAQ Társulat magára olvassa Kundera regényét legújabb produkciójában, amelyet Kárpáti Péter és Fekete Ádám közreműködésével hozott létre.
Három napon át Nagyvárad három művészeti ága - színháza, képzőművészete és az irodalma - mutatkozik be a Határtalan Napok rendezvénysorozaton.
Egy éve sikerrel játsszák a Vígszínházban a Tünet Együttes Sóvirág című darabját, Szabó Réka rendezésében. Ennek kapcsán kérdezte Fahidi Évát a Fidelio.
A Proton Színház előadásának koprodukciós partnerei között több német is volt, így kerülhetett Németországban is megmérettetésre Mundruczó rendezése.
A táncegyüttes Albert Camus Félreértés című drámája alapján színpadra állított új mozgásszínházi előadását február 1-én mutatja be.
Az egyszerre kacagtató és szívfacsaró történetet február 25-én mutatja be a ferencvárosi teátrum, Soós Péter rendezésében.
A pályázat kiírására azért van szükség, mert a korábbi igazgató, Gedeon József tavaly novemberben, hosszan tartó súlyos betegséget követően elhunyt.
Tenki Réka is felkerült a Variety tehetséges európai filmeseket bemutató, idei tízes listájára. Ennek apropóján nyilatkozott az Origónak.
A színművész néhány nappal ezelőtt előadás közben lett rosszul. Tahi Tóth Lászlót az Idegtudományi Intézetben vizsgálják ki.