Kétszáz éve született Arany János
A Nemzeti Színházban este a Vígszínház Toldi-előadásával tartják meg az Arany-emlékév nyitóünnepségét.
A Nemzeti Színházban este a Vígszínház Toldi-előadásával tartják meg az Arany-emlékév nyitóünnepségét.
Euripidész Médeia című drámáját mutatta be a Koreai Nemzeti Színház Alföldi Róbert rendezésében február 24-én.
A Tünet Együttes legújabb bemutatója, a Loop - merülés két levegővel kapcsán az alkotókat, Szabó Rékát és Szász Dánielt kérdeztük.
Színházi és zenei programok, irodalmi estek és múzeumi programok sokasága közül válogathat a közönség az idén harmincegy éves rendezvénysorozat kínálatában.
Pelsőczy Réka: „Kell valami a reménytelen helyzetű emberek fejébe, amire ráfoghatják a szerencsétlenségüket”.
A Mentőcsónak Egység Manőver alkotócsoportja Pass Andrea rendezésében mutatta be A néma tartomány című, középiskolásoknak szánt produkcióját.
Az ország egyik legismertebb karakterszínésze, a nyolcvanadik évében járó Szilágyi István, mélyszegénységben, betegen él, de reméli, tavasszal újra színpadra léphet. FRISSÍTVE!
Herczeg Tamás újra pályázik a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetésére. Az indulásról és elmúlt évek tapasztalatairól kérdeztük.
Feledi János koreográfus-rendező arra vállalkozik, hogy egyedi nézőpontból mutassa be Sztravinszkij Menyegző című, népi hagyományokon alapuló színpadi művét.
McDonagh Hóhérok című darabját Gothár Péter rendezi. Az érdeklődők belenézhettek, hogyan készül az előadás.
A Weöres Sándor Színházat is soraiban tudó szakmai szervezet arra kéri a szombathelyi közgyűlést, hogy válasszák újra az igazgatót.
Crespo Rodrigót, a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatóját kérdeztük az idén harmadszorra megrendezendő MOST FESZT-ről.
A szombathelyi színházigazgató újraválasztásáért létrejött Facebook-csoportba folyamatosan érkeznek a támogató üzenetek.