Gyulai Júlia: „Ha egy jobb rendszer áll fel, megbocsátok és elfogadom”

Február végén megszűnik a Coincidance Táncszínház. A TAO elvonása ellehetetleníti a társulat működését. Gyulai Júliát, az együttes vezetőjét, koreográfusát kérdeztük.

Nehéz döntést kellett meghoznia Gyulai Júliának az elmúlt hónapokban. A Coincidance Táncszínház vezetője és koreográfusa december 15-én jelentette be a társulatnak, hogy a jövő év február végétől a TAO jelenlegi formában történő eltörlése miatt nem tudnak tovább működni. Tizenhat táncos és két, operatív feladatokat ellátó személy munkája szűnik meg.  Az okokról, a társulat finanszírozási kérdéséről és a jelenleg elég bizonytalannak tűnő jövőről beszélgettünk. 

Gyulai Júlia (portréfotók: Toldy Gábor)

Mindenekelőtt azt kérdezem, hogy vagy? Nem lehet könnyű időszak ez a számodra.

Most már jobban, mert egy régebb óta tartó folyamat végére került pont azzal, hogy meghoztam a döntést. Októberben vagy novemberben az Indexen megjelent egy cikk, amit egy baráti összejövetelen olvastam. Akkor kezdődött ez az állapot, amit jó pár hétnyi elképesztő bizonytalanság követett. Mivel mi magánkézben lévő, független együttes vagyunk, a helyzetünk hatványozottan rossz. Mostanra letisztultak a dolgok, és kimondva, hogy február végén befejezzük, talán már jobb. Az elmúlt két hónap arról szólt, hogy nem tudom, mi lesz, pedig én évekre előre szoktam tudni, mik a terveim, céljaim.

Ha az éves költségvetéseteket nézzük, ennek körülbelül hány százalékát tette ki a TAO?

Ötven százalékát, és ez nekünk azért probléma, mert a maradék ötven egyszerűen nem elegendő a táncművészek fizetésére. Nincs normatív támogatásunk vagy működési pályázatunk, ezért az a pénz, ami kézzelfoghatóan már nálunk van vagy be fog érkezni, február végéig elég nekünk. A TAO számunkra azért borzasztóan fontos, mert az így befolyó pénz a tavasz folyamán eljut hozzánk. Minden más bevétel, ami az egyéb fellépéseinkből, felkéréseinkből származik (sok ilyen van), az nincs meg előre és nem is elég arra, hogy havi szinten ki tudjuk fizetni a táncosokat.

Hány olyan szervezet volt, aki TAO támogatást nyújtott az együttesednek?

Négy, amiből hárommal már elő is volt készítve a szerződés, a negyedikkel pedig előzetes megállapodásunk volt.

Még egy fontos dolgot látni kell azzal kapcsolatosan, hogy nekünk miért jön nagyon rosszkor ez a változás. Októberben tervben volt egy oroszországi turnénk. Nagyon furcsa és csúnya körülmények között, az utolsó héten mondták le a fellépéseinket. Ha ez nem történik meg, valószínűleg láttuk volna a jövőnket áprilisig, és lett volna olyan bevételünk, amivel tovább tudunk menni. Nem látok tisztán a turné lemondásával kapcsolatosan. Egy nagyon komoly aláírt szerződésünk volt, egy ügyvéd már dolgozik is ezen az ügyön, de nem túlzottan reménykedem abban, hogy ebből pénzt fogunk látni. Egy olyan magyar szervező volt az összekötőnk egyébként, aki több táncegyüttessel is dolgozik itthon, de nem nevezném meg. Őszintén szólva nem tudom, hogy ezen a vonalon mennyire volt aláaknázva ez a történet.

Mire hivatkoztak a lemondáskor?

Hogy nem fogytak úgy a jegyek, mint ahogyan arra számítottak. De a szerződésben benne volt, hogy ez teljesen az ő felelősségük. Külön pontban garantálták a vállalt előadásszámot. Az egész nagyon furcsa és kellemetlen, és a lehető legrosszabbkor történt meg. Ha a két dolog közül az egyik nem jön, sokkal jobb helyzetben lennénk.    

Lehetett hallani egy közös javaslatról, amelyet az érintett előadó-művészeti szervezetek fogalmaztak vagy fogalmaznának meg a döntéshozók felé. Nem gondoltatok arra, hogy ezt esetleg megvárjátok?

De, és ha történik pozitív lépés, ha lesz megoldás, akkor tovább fogunk működni. Azért hoztam meg ezt a drasztikus döntést a február végi megszűnésről december 15-én, mert november 15-én elmondtam a táncosaimnak, hogy TAO nélkül mi azonnal meg fogunk szűnni, de akkor azt kértem, adjanak nekem egy hónapot, mert van egy kormány ígéret. Azonban azóta sincs több az ígéretnél. Én egyébként közben párhuzamosan Angliában tanulok koreográfus mesterszakon, ingázom a két ország között, tehát nem is vagyok mindig itthon. De nem akarom, hogy előálljon az a helyzet, hogy egyszer csak azt kell mondanom nekik, hogy nem tudok fizetést adni. Ennél sokkal jobban becsülöm és tisztelem is őket. És azt sem akartam, hogy a karácsonyi ünnepeket bizonytalanságban töltsék. A rosszat látni szerintem még mindig jobb, mint tapogatózni a sötétben.

A társulat Fairplay című előadása (forrás: Coincidance)

Hogyan fogadták a táncosok a bejelentésedet?

Nagyon örültem, mert ebben a valaha volt legnehezebb beszélgetésemben pozitív energiákat kaptam a táncosoktól, nagyon felnőtt módon reagáltak. Az évad végéig összejárunk esténként tréningezni, nem akarunk szétszéledni. Persze ha valaki kap egy lehetőséget, arra bíztatom őket, hogy vállalják el, menjenek, ha van hova. De nem tudok most mit ígérni nekik. Amit csinálok, ahhoz egyébként nekem állandó emberekre van szükségem, tehát ebből a szempontból az itthon sok független együttesnél működő, úgynevezett ’projektezés’ nálunk nem működne.

Te miben gondolkodsz a saját jövőddel kapcsolatosan?

Ez szinte napról napra változik, nagyon frusztrál ez a helyzet, lassan eljutok oda, hogy valami lesz, de még nem tudom, mi. Boldog vagyok azzal, amit csinálok, kevés embernek van olyan istenadta szerencséje, hogy azt csinálhatja, amit nagyon szeret. Biztosan tudom jobban csinálni, szeretnék még tovább fejlődni, ezért is járok koreográfus mesterképzésre Londonba, ami bár nagyon jól hangzik, de nagyon sok áldozatot is követel. Alapvetően én ezt szeretném folytatni.

A londoni tanulmányaim okán nem tudom tagadni, hogy csábít, hogy külföldön csináljak valamit a tánc területén, mert itt a hazaival összehasonlíthatatlanul jobb a közeg, a hozzáállás, és nagyon szeretik, amit csinálok. Alkotni, koreografálni szeretnék, és ennek biztosan meg fogom találni a módját is. Ha lehet, akkor az együttest is szívesen folytatnám akár külföldön, de ha erre most nem találok megoldást, akkor lehet, hogy egy pár évig még a táncos karrieremre koncentrálnék. Az együttes állandó tréningeztetése miatt úgy érzem, jó formában vagyok, és ezt most még kihasználhatnám.

Alföldi Róbert azt a „vádat” fogalmazta meg, hogy a színházi szakma nem fejti ki véleményét, csendben maradnak jelentős intézmények a helyzettel kapcsolatosan. Ezt csak a külvilág érzékeli így és vannak azért háttér-egyeztetések vagy befelé is ugyanez a helyzet?

Olvastam az interjút és teljesen egyetértek vele. Szakmán belül szerintem történt kezdeményezés az egyeztetésre, Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatójának a vezetésével, ami biztatónak tűnt. Nyílt vita volt, sok értékelhető javaslattal, és a táncot külön is kiemelték.

(Gyulai Júlia a Minden máshogy van előadásában / fotó: Mészáros Csaba)

Valamikor volt egy befektetői csoport, aki támogatott benneteket, de megszűnt az együttműködés. Az nem merült fel, hogy esetleg őket újra megkeresnétek?

Nem, mert nem voltak jó tapasztalataink. Ez egyébként triplán nehezíti a helyzetünket. Mi két és fél éve, az eredeti cégünk közhasznúvá válása után kezdtünk el profi együttesként működni. Akkoriban kaptunk egy ajánlatot, hogy a cégünket több mint ötven százalékban megvennék, és vállalnák a finanszírozásunkat. Sokat és alaposan terveztünk, költségvetést kértek tőlem – egyébként ideálisan 80 millió forintból tudnánk évente működni  –  brandépítésről is szó volt, háttérszervezetről, menedzsmentről.

Nagyon furcsa volt, hogy bár a táncosokat fizették, de ezen kívül nem történt semmi, alig szerveztek előadást. Féltünk a párommal, akivel együtt csináljuk ezt az egészet, hogy itt valami nem oké, és lassan összeállt a kép, hogy kizárólag látszattevékenységre kellünk. Olyan papírokat láttam, amin az általam koreografált előadások olyan dátumon és helyszínen szerepeltek, ahol soha nem léptünk fel. Ráadásul extrém magas jegyárakkal. Ezen a ponton elváltunk egymástól idén márciusban. Ezért mondom, hogy nagyon komoly aknák vannak a mi utunkon. Sajnos a törvény megadta a lehetőséget a visszaélésekre.

Sok színész, illetve táncos nehéz helyzetbe kerül azáltal, hogy társulatok megszűnnek, esetleg átalakulnak. Létezik-e őket képviselő szakszervezet és tud-e tenni valamit ebben a helyzetben?

Olyan, ami most érdemben segíteni tudna, olyan nincs. Elindultak szakszervezeti kezdeményezések nem is olyan régen, de azok alapvetően a klasszikus balett életpályát támogatják, illetve a nagy együtteseknek jelentenek némi könnyebbséget.

A sajtóban azt lehetett olvasni, hogy az előadó-művészeti szakma már régebb óta kért módosításokat a TAO-val kapcsolatos törvényen. Milyen változásokra lett volna szükség a megszüntetés helyett?

Szerintem maga a törvény nagyon jó dolog volt, és aki szabályosan élt vele, az jól tudta használni a lehetőséget. De a visszaélések kinyírták a magyar kulturális életet. A valódi pénzen megvásárolt valódi jegy értéke ugyanis teljesen elveszett. A TAO-val visszaélő szervezetek célja pusztán a minél magasabb TAO bevétel generálása volt, sokszor valós jegyeladás nélkül. Ezek a szervezetek volt, hogy nem létező előadásokat vallottak be extrém magas jegyárakkal, vagy ha létezett is az előadás, akkor a probléma csak az volt, hogy nézőket is be kellett ültetni, így kialakult az a szokás, amit több cikk is megnevezett már az elmúlt év során, hogy mindenféle produkciókra jegyeket bizonyos szervezetek ingyen osztottak ki gyakorlatilag mindenkinek, aki szembe jött. Őszintén szólva szerintem ez a valódi kár. Ki az, aki ezek után normális áron szeretne jegyet venni? Ez egy komoly probléma, mert a színház nem tud működni fizető néző nélkül.

Szigorítani kellett volna az elszámolást. A sajtóban jelentek meg nevek, szervezetek, meg nem valósult előadásokkal és horrorisztikus jegyárral. Szerintem ezeket kellett volna ellenőrizni és felelősségre vonni, nem az egész támogatási rendszert megszüntetni.

Mi lehet a kezdeményezők részéről a TAO megszüntetésének a célja?

Nem tudom, pedig sokat gondolkodtam rajta. Szeretek abban hinni, hogy nincs mögöttes szándék, és egészen egyszerűen a visszaélések miatt kellett ezt meglépni. Szerintem a döntéshozók nem voltak tisztában a következményekkel. Ha fel is tudna állni egy ideális támogatási rendszer –  amire őszintén szólva most nem nagyon látok esélyt –, nem tudom, hogy ez jövő év márciusáig hogy jelenik meg majd az anyagiakban. Hiszen például egy sima NKA pályázat elbírálása és kifizetése fél évbe is beletelhet. Emiatt szkeptikus vagyok. De valahol mélyen azért abban hiszek, hogy ez a helyzet most egy kötelező rossz, azért, hogy egy jobb rendszer felálljon. Ha így lesz, akkor megbocsátom és elfogadom.  

A függetlenek beadhatnak működési pályázatokat, illetve egyes produkciókkal is pályázhatnak az NKA-nál. Ez nem jelentene megoldást a helyzetre?

Nem, mivel a projekt pályázatoknál szerezhető összegek, ahhoz a volumenhez képest, amit mi képviselünk, rendkívül csekélyek: ha például az ember megpályázik egymillió forintot, szerencsés esetben megítélnek belőle négyszázezret.  Ha van egy stabil rendszer, ami működik, akkor ez a költségvetésünknek kb. tíz százalékát teszi ki. De egy ilyen pályázat önmagában még arra sem elegendő, hogy egy produkciót létrehozzunk, mert mi sok táncossal dolgozunk és nagyobb színpadokban gondolkodunk.   

Felmerült-e olyan lehetőség, hogy beolvadnátok esetleg valamely nagyobb, régóta működő táncegyüttesbe?

Egy zenekartól kaptam együttműködési ajánlatot, ráadásul olyan zenekartól, akikkel sokat és szívesen dolgozom együtt. Talán ez az egyetlen együttműködési vonal, amit el tudnék képzelni. Alkotóművészek szerintem nehezen tudnak együtt dolgozni, de az is igaz, hogy minél jobban különbözünk egymástól, annál jobbat lehet kihozni belőle. Ez a konkrét együttműködés életképes is lehetne, de még csak a beszélgetés szintjén tartunk vele.

Megfogalmaznál-e valamilyen javaslatot a döntéshozók számára a jövővel kapcsolatosan?

Ez az egész dolog nálunk sok sebből vérzik, és nagyon nagy a kontraszt azzal, amit Angliában látok. Tudom, a két helyzet igazából nem összehasonlítható, és nem is akarom ezt tenni, de annyi bizonyos, hogy kint 80-100 fontba (30-36 ezer forint – a szerk.) kerülnek a jegyek, és színültig vannak a nézőterek.  Itthon ehhez képest a jegyárak rendkívül alacsonyak, ezért is van szükség a jegybevételeken túli támogatásra, mert a minőség viszont pénzbe és időbe kerül.

Persze értem, hogy a közönség nálunk nem tudja megfizetni a magasabb árakat, és felesleges összehasonlítani, hiszen kint mindenki jóval többet is keres. De talán ha első lépésként fel tudna állni egy széleskörű támogatási rendszer, amely különböző együttesek számára lehetővé tenné, hogy rendesen működjenek, akkor talán el tudnánk indulni azon az úton, hogy kialakuljon egyfajta művészi sokszínűség, ahol a függetlenektől a kőszínházakig, a musicaltől a kortárstáncig és minden, amit csak el tudunk képzelni, minőséget teremtsen a maga műfajában. Ha pedig kialakulna egy magas színvonalú és sokféle művészeti kínálat, akkor talán a jegyárakat is lehetne emelni.

Borzasztóan sajnálom, hogy ezt kell, mondjam, és tudom, hogy millióan fognak támadni érte, de jelenleg én azt látom, hogy itthon minden második előadás ugyanolyan, és semmi tere nincs a kulturális sokszínűségnek. Az itthoni táncvilágban gyakorlatilag klasszikus balett van, kortárstánc és néptánc. De a világ már ennél sokkal előrébb tart – ahhoz, hogy fejlődjünk, el kellene dobnunk ezeket a dobozokat (félreértés ne essék –  megtartva a hagyományokat is!), és teret engednünk annak, hogy ne az életben maradásért alkossunk, hanem azért, mert van mit mondanunk.  

Rácz Anna

Kapcsolódó cikkek

A TAO megszüntetése padlóra küldte a Coincidance Táncszínházat
Gyulai Júlia: „Olyan irányba szerettünk volna menni, amiben egyediek lehetünk”
Mindenki nyugodjon meg! Meglesz a kieső TAO bevétel
A Szkéné is kénytelen lépni a tao megszüntetése miatt
A tao megszüntetése Gáti Oszkár színházát is elkaszálta
A tao megszüntetése miatt az Átrium is lépni kényszerül
A Veres 1 Színház is megkongatta a vészharangot a tao megszűnése miatt
Tao nélkül nem megy
A Rózsavölgyi Szalon kénytelen volt lemondani tervezett bemutatóját
Máté Gábor: „A tao megszüntetése a Kamra bezárását is jelentheti”