Szuperközeli portréfotókkal jött ki a Katona

Kerényi Miklós Gábor az operettszínházi meghallgatáson elmondta, hogy csak el akart búcsúzni a társulattól.
Takács Géza a Folytassa, Ciceró! előadása kapcsán olyan bohóckodást ígér, amiben semmi ripacskodás nincsen.
A beszélő köntös musical próbájával, kulisszajárással és sok játékkal várják a közönséget a kecskeméti Katona József Színház nyílt napján, szeptember 15-én.
„A színházzal járó öröm hiánya fáj” – A szabadúszó színésznő a Táncórák előadása kapcsán mesél, és nem csak az előadásról.
A legjobb női alakítás díját Szina Kinga nyerte el, a legjobb férfi főszereplőnek pedig Balogh Tamás bizonyult.
Elkészült az Osztálytalálkozó című dokumentumfilm egy színműs osztályról, akiknek a tagjai huszonöt éve rendszeresen és ütemezetten találkoznak egymással.
Villáminterjú Kocsis Gergellyel, a Varsói melódia rendezőjével, aki egy fájdalmas szerelem történetét állította színpadra.
Szokásához híven a Trafó idén is szokatlan módon nyitotta meg a soron következő, immár huszonegyedik évadát.