Kárpáti Péter: „Az elmúlt 20 év alatt durvább lett a világ”
Miért állítja éppen most színpadra az általa írt és 1997-ben bemutatott Díszelőadást, és miért ő játssza a főszerepet? A Deszkavízió kérdezte Kárpáti Pétert.
Miért állítja éppen most színpadra az általa írt és 1997-ben bemutatott Díszelőadást, és miért ő játssza a főszerepet? A Deszkavízió kérdezte Kárpáti Pétert.
A közismert és közkedvelt zenekar a Budapest Kongresszusi központban köszönti az Újévet január 1-én, a két színművész vendégszereplésével.
Benedekffy Katalin színész, operaénekes elmesélte, hogyan jutott el egy ágybérletből végül a világ számos neves színházába fellépőként.
Góbi Rita, Lábán-díjas koreográfus Ül, áll, fekszik címmel, Fekete Ágnes főszereplésével 1-3 éves gyerekek számára rendezett előadást a Griff Bábszínházban.
David Ives kortárs amerikai szerző szenvedélyeink normalitásának határait feszegető darabját Vénusz nercben címmel mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház.
A Színházi Kritikusok Céhének új elnöke szerint manapság különösen fontos, hogy a független civil szervezetek életben maradjanak. A Kútszéli Stílus interjúja.
A Férfi és a Nő örök szerelmét és vágyát ezúttal Kakasy Dóra és Bercsényi Péter idézi meg Fodor Annamária rendezésében.
A budapesti Katona színésznője Pintér Béla és a legutóbb kapott díja mellett arról is beszélt a Deszkavíziónak, hogy fontos változásokon megy jelenleg keresztül.
Idén Kurta Nikés és Borgula András főztjének megvásárlásával támogathatjuk a mélyszegénységben élőket.
Az elismerést Kubik Anna ás Papp Zoltán színművészek adják át a Bajor Gizi Színészmúzeumban, december 17-én.
Kökényessy Ági rendezőként igyekszik kerülni az ilyen mondatokat. Emellett arról is mesélt az Origónak, egy színésznek mibe szabad és mibe nem szabad beleszólnia.
Tovább
„Gazdagabb egy út, ha azt nem csak a „saját” szakmánk képviselőivel járjuk végig” – Interjú Talló Gergellyel, a Műhely Alapítvány vezetőjével.
Alföldi Róbert szombathelyi rendezése, A salemi boszorkányok négy alkalommal lesz látható a Petőfi Sándor utcai teátrumban.