Franciaországban is sikert aratott a Recirquel

A kortárs előadó-művészet fellegvárában lesz látható a magyar újcirkusz társulat Non Solus című előadása.
Rég nem volt olyan előadás, ami egyként érintette volna meg a kritikusokat. A Recirquel legutóbbi bemutatója ilyen lett.
A Recirquel új produkciója az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot állítja fókuszba és jeleníti meg egy illúziókkal teli térben.
A tavalyi év sikere után idén is meghívást kapott a világ legnagyobb előadó-művészeti fesztiváljára a Recirquel.
Az újcirkusz társulat külföldi turnék szervezéséhez keres angolul folyékonyan kommunikáló, szakmai tapasztalattal rendelkező kollégát.
A Recirquel Újcirkusz Társulat Párizs Éjjel című produkciójával 22 alkalommal lép fel az Edinburgh Fringe-en.
A vizes vébé minimum kevéssé meggyőző megnyitója után a Recirquel Társulat által rendezett újcirkusz produkció zárta a világversenyt. Úgy tűnik, sokkal kvalitásosabban. Fotógaléria.
A Fina Világbajnokság nyitóünnepsége kapott hideget és meleget is. A július 30-i újcirkuszi záróakkord még hátra van, ami az előzetes alapján nagyon izgalmasnak ígérkezik. Trailer.
A június 23. és 27. közötti elmaradó előadásokra szóló jegyek érvényesek a szeptemberi pótelőadásokra vagy visszaválthatók a Müpa jegypénztáraiban.
A Recirquel Újcirkusz Társulat komikus-akrobatikus újcirkusz duettje, az Adieu! valódi műfaji újdonságnak tekinthető Magyarországon.
Egy hét alatt több mint hétezren látták a magyar Recirquel Társulat öt egész estés előadását az Izraeli Operaházban.
A Recirquel Újcirkusz Társulat alapítója és művészeti vezetője az előadások születéséről és a nagy családként élő társulat életéről mesélt az Előadóművészi Jogvédő Irodának.
Első alkalommal válogattak be magyar kulturális produkciót a montreali CINARS Biennale hivatalos programjába. A Recirquel előadása tegnap került műsorra.
A Recirquel októberi évadnyitó előadásait két hét alatt több mint tízezren látták a Cirque de Soleil által alapított La TOHU kőszínházban. A kritika ötcsillagosra értékelte a produkciójukat.