Zsótér Sándor is rendezni fog Nyíregyházán

A beszélő köntös musical próbájával, kulisszajárással és sok játékkal várják a közönséget a kecskeméti Katona József Színház nyílt napján, szeptember 15-én.
A legjobb női alakítás díját Szina Kinga nyerte el, a legjobb férfi főszereplőnek pedig Balogh Tamás bizonyult.
Elkészült az Osztálytalálkozó című dokumentumfilm egy színműs osztályról, akiknek a tagjai huszonöt éve rendszeresen és ütemezetten találkoznak egymással.
Szokásához híven a Trafó idén is szokatlan módon nyitotta meg a soron következő, immár huszonegyedik évadát.
Előadó-művészeti konferenciát szerveztek és Országos Színházi Évadnyitót tartottak a Jászai Mari Színházban.
A színművész a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagjaként nyerte el az elismerést.
A szerző saját, A lány, aki hozott lélekből dolgozott című novelláját Szabó Máté állítja színpadra Mucsi Zoltánnal, Kovács Krisztiánnal és Moldvai Kiss Andreával.
Közel 50 ingyenes tánc- és mozgásművészeti előadással, gyermekprogramokkal, illetve performanszokkal és táncházzal várják az érdeklődőket.
Hét bemutatóval tervezi első önálló évadát a frissen kinevezett igazgató, Berzsenyi Bellaagh Ádám a Budaörsi Latinovits Színház élén.
E szellemiség határozza meg a novemberi új előadást és ehhez kapcsolódóan indít egyéves tréning-sorozatot a társulat.
A krimi irodalom koronázatlan királynőjéhez kapcsolódóan kulturális, ismeretterjesztő, kreatív és gasztronómiai élményekkel gazdagodhatnak a látogatók.
Hat bemutatóval, tíz műsoron maradó előadással, a dance.movement.theater tánc- és mozgásszínházi fesztivállal várja nézőit a Figura.