Meghalt Fenyves Márk mozdulatművész

Gyermek- és felnőtt programokkal várják a játékos kedvű látogatókat a szeptember 8-ai tündértalálkozón a színház előtti Kálvária téren.
Az idei fesztivált szeptember 3. és 9. között rendezik meg a Pesti Magyar Színház épületében, a Thália Színház szervezésében.
Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájának premierjével folytatódik a Gördülő Opera-sorozat, Székelyföldön.
Péntek este Meszléry Judit, vasárnap Gajdó Delinke estje látható. Előbbi Dienes Eszter verseiből, utóbbi Szabó Magda életművéből mutat fel nekünk.
A TÁP25 Fesztiválon szeptember 27. és november 27. között több mint egy tucat előadásuk lesz látható különböző helyszíneken.
Ujj Mészáros Károly a Büszkeség és balítéletet állítja színpadra Balsai Móni és Schmied Zoltán főszereplésével.
Vidnyánszky Attila szerint a színházi rendező, a Madách Színház egykori igazgatója „nagy kultúrharcos volt”.
A 2018/2019-es évadban színre kerül Székely Csaba Bányavaksága és az Olivér! című musical is Dickens klasszikusából.
A nagy primadonna-show című új produkcióval augusztus 10. és 14. között minden nap 18 órától találkozhat a közönség a Magyar Zene Háza Klasszikus, Opera és Jazz Színpadon.