Alap volt, hogy ott leszünk a film bemutatóján: bár csak második hullámban – már a Lipóton – láttam a „színpadi” verziót, de úgy is elképesztőt ütött (itt is, és itt is), 100% Krétakör volt, Mundruczó majdnem tízpontos rendezésével. A jegyünk a filmre tehát már jó előre…
Tovább
Bár mások esküsznek rá, és a jegyárak is már-már a tisztes piaci magatartás kereteit feszegető magasságokba kúsznak ilyenkor, tükrözve a megugró igényeket, én még soha nem mentem szilveszterkor színházba. Mondjuk most sem, de legalább sikerült tegnap bejutnom egy előadásra (AKKU) Tóth Delta…
Tovább
Szorokin: A jég (r. Mundruczó Kornél) Osztották már rendesen Alföldit, amikor megkapta a Nemzetit, s a helyzeten az sem segített, hogy nem sokkal a kinevezése után jött ki az egyébként semmilyenre sikerült Nyugalom, amiért is ugye a droidok "megrontásért" feljelentették a rendezőt. Dettó…
Tovább
Szorokin: A jég (r. Mundruczó Kornél) Fotó: Bálint F. Gyula (terasz.hu) Múlt héten sikerült harmadszor is megnéznem Mundruczó Krétakörös rendezését a Trafóban. Sajnos a dolgok jelenlegi állása szerint többet- legalábbis ebben a…
Tovább