Istenítélet

Nagyon hosszú ideig szólt a taps az előadás után. Nem gyengülő, nem lankadó erővel csapkodtuk össze a tenyerünket, ezúttal talán tényleg válasz volt a taps valamire. Sok ember ütemesen zengő válasza egy olyan előadásra, aminek szintén meghatározó eleme volt a tömeg dobokkal kísért közös kántálása.…

Istenítélet Tovább

VÉSZKIJÁRAT – EXIT

Az előadás írója, rendezője, látvány-és fénytervezője Érsek-Obádovics Mercédesz  2006-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakán, majd a  Katona József Színház színpadán láthattuk hét szerepben. Feltűnt a Szputnyik Hajózási Társaság Holt lelkek című előadásában és a Táp Színház…

VÉSZKIJÁRAT – EXIT Tovább

Cirkuszfesztivál

2009. áprilisában kezdődik Londonban az első alkalommal megrendezett, 5 hónapos, magas színvonalú cirkuszi produkciókat felvonultató showcase a Crying Out Loud szervezésében. Az augusztusig tartó programsorozat a cirkuszművészet kulturális elismertetéséért folyik a város mintegy 20 helyszínén.

Cirkuszfesztivál Tovább

Barbárok - Katona József Színház

Gorkij: Barbárok (r. Ascher Tamás) Előfordul, hogy nem vagyok ráhangolódva az orosz drámákra, ahol a legtöbb szereplő halni, vagy épp egy koszvadt kisvárosból és hasonló életéből menekülni készül - ha egyáltalán készül valamire, és nem csak vodkakoktélokat iszik lovasszánja hátsó ülésén. Így nem…

Barbárok - Katona József Színház Tovább

Frankenstein-terv

Az elmúlt hónapban több rangos nemzetközi fesztiválon vendégszerepelt nagy sikerrel a Mundruczó Kornél rendezte Frankenstein-terv című színdarab. A krakkói Reminiscencje Teatralne fesztiválon, a brüsszeli KunstenFestivalDesArts-on és a Bécsi Ünnepi Heteken is nagy tapssal és hosszas bravózással…

Frankenstein-terv Tovább

Intenzív tánckurzusok nyáron

Az Orkesztika Alapítvány munkatársai 1997 óta folytatnak különböző típusú oktatási tevékenységeket fő működési helyükön, a Mozdulatművészeti Stúdióban. Tanfolyami keretben rendszeres, minden hétköznap a munkaidő utáni órákban kezdő és haladóbb érdeklődőknek tartanak tánctanfolyamokat. Idén nyáron…

Intenzív tánckurzusok nyáron Tovább

Japán szerelmes regény

Fények és Arcok címmel japán táncelőadás látható a Merlin Színházban, a Japán-Danubius Barátság Évad keretében. A mű a hagyományos japán kultúrát és a nyugati táncot ötvözi. A Genji regénye megalkotásának 1000 éves évfordulója alkalmából, valamint annak motívumaiból készült a két felvonásos előadás.

Japán szerelmes regény Tovább

Évadzáró az Új Színházban

Az Új Színház június 3-án, szerda este a szomszédos lakatlan romház udvarán (VI. Paulay Ede u. 33.) búcsúztatja a 2008-09-es évadját. Bográcsban főtt paprikás krumplival és hideg limonádéval várnak mindenkit.

Évadzáró az Új Színházban Tovább

Finn Nemzeti Színház

A finn Nemzeti Színház a 2009-es őszi évadot családi darabbal nyitja meg, Rudyard Kipling Dzsungel könyvének modern adaptációjával Jukka Rantanen rendezésében. Alexander Mork-Eidem új verziója a mese cselekményét 2069-be helyezi, egy fiktív, jövőbeli városi dzsungelbe, paparazzi keselyűk és…

Finn Nemzeti Színház Tovább

Tánckadenciák

A Miskolci Nemzeti Színház díszbemutatót tart Tánckadenciák címmel a Tánc világnapján, április 29-én 19 órakor a Nagyszínházban, annak a rendkívüli alkalomnak a tiszteletére, hogy hosszú évek munkájának eredményeképp hivatalosan is megalakulhatott a miskolci tánctagozat.

Tánckadenciák Tovább

Meridian42 a Merlinben

Pietro Salein bíró, egyszerre két ügyet visz. Az egyik ügyben tiszta gondolkodású, tiszta szívű, igazi humanista. Az igazság kérdése foglalkoztatja, a valóságot akarja rekonstruálni, miközben ügyfele az igazság elől menekül.

Meridian42 a Merlinben Tovább

Négy előadással zárul

Május 26 és 28 között zajlik a három ciklusban megszervezett miniévad utolsó része, amelynek továbbra is a kolozsvári színház új stúdióterme ad otthont. Az elmúlt hetek során vendégül látott hét előadás után a kolozsvári közönség most újabb koreográfusok és előadóművészek újító jellegű munkáival…

Négy előadással zárul Tovább
süti beállítások módosítása