Tatabányai vendégjáték

2010. április 21-én 19 órától a tatabányai Jászai Mari Színház vendégszerepel Brecht Kaukázusi krétakör - Tatabánya című előadásával a Nemzeti Színházban. Az előadást Novák Eszter rendezte, főszereplők Tóth Ildikó, Széles László, Margitai Ági és Horváth Virgil.

Tatabányai vendégjáték Tovább

Hű, de messze van Petuski! - Stúdió "K"

Hű, de messze van Petuski!  (r. Tamási Zoltán) A háromszemélyes darabra már régóta fenem a fogam. Bár nem olvastam a kritikusok által egyöntetűen kiváló alapanyagnak minősített Moszkva-Petuski című kisregényt Jerofejev tollából, de a darabról minden ismerős és ismeretlen szuperlatívuszokban…

Hű, de messze van Petuski! - Stúdió "K" Tovább

Hazatérés Dániába

A 2009/2010-es évad hetedik nagyszínpadi bemutatójára kerül sor a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadásában 2010. április 16-án, pénteken. Kiss Csaba Hazatérés Dániába című darabját Albu István rendezte.

Hazatérés Dániába Tovább

Übü király a REÖK-ben

Harmadik vendégjátékához érkezett a REÖK-ben a Maladype Színház egész évet átölelő sorozata: az Alfred Jarry drámájából színpadra vitt Übü király a POSZT idei versenyprogramjában is szerepel. A világirodalom egyik leggroteszkebb figurájáról, a kapzsi, ocsmány, zsarnok és cselszövő uralkodóról szóló…

Übü király a REÖK-ben Tovább

Az elveszett levél Békéscsabán

A békéscsabai Jókai Színház nemzetközi színházi szomszédolás évadja utolsó bemutatójához érkezett. A „román hónap" Caragiale választási komédiáját, Az elveszett levelet sodorta a színház műsorára.

Az elveszett levél Békéscsabán Tovább

Csehov est

Az Algyői Móra Ferenc Népszínház Az őrült naplója után újabb előadással, egy Csehov esttel vendégszerepel a Bakelit Multi Art Centerben. Csehov három rövid szövege szólal meg a tolmácsolásukban. Ennek kapcsán beszélgettünk Ádok Róberttel, a társulat színészével.

Csehov est Tovább

Írogató színész

„Hogy miféle könyv ez? - Hát vannak benne drámák. Zömében hangjátékok persze. Mert ilyeneket szoktam néha írni. Lehet, hogy ezen sokan meglepődnek. Íróként sokan nem ismernek engem. Én végül is színész vagyok.  

Írogató színész Tovább

Bodó Viktor Liliom rendezése Grazban

A napokban újra műsoron a grazi Schauspielhausban Bodó Viktor Liliom-rendezése. Az osztrák városban rendszeresen dolgozó rendezőnek ez a negyedik darabja, amit vendégrendezőként a grazi színpadra állít. Bodó és társulata, a Szputnyik Hajózási Társaság sorra könyveli el az alkotói együttműködés…

Bodó Viktor Liliom rendezése Grazban Tovább

Úton álló útonállók

Fehér Ferenc még mindig képes újabb és újabb, belülről fakadó, őszinte gesztusokat megjeleníteni a színpadon. Ez a legfőbb Erénye, és jó Úton halad afelé, hogy igazán eredeti koreográfus legyen, mert nem műélményekkel inspiráltatja magát, hanem önmagában mélyre hatol egy-egy kiérlelt…

Úton álló útonállók Tovább

2010. évi Aegon-díjazott

Megszületett a döntés arról, hogy ki kapja az idei AEGON Művészeti Díjat. A zsűrizés utolsó körében tíz, 2009-ben napvilágot látott szépirodalmi mű közül került ki az idei díjazott.

2010. évi Aegon-díjazott Tovább

Szlovák tragédia

A Kassai Állami Színház immár ötödik előadását tekintheti meg a miskolci közönség áprilisban. Ezúttal Štefan Králik műve, az Ingovány című tragédia kerül színre a Kamaraszínházban. Eddig a kassaiak három balettelőadása (Giselle, A diótörő „The Best of Ballet Košice") és egy komédiája (Ismerkedés)…

Szlovák tragédia Tovább

Vízkereszt, vagy amit akartok

A Komáromi Jókai Színház 2010. április 16-án mutatja be William Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című komédiáját. Az előadást vendégrendezésként a Kossuth-díjas Valló Péter állítja színpadra.

Vízkereszt, vagy amit akartok Tovább

Cigánykerék Egerben

Ki lehet-e törni a nyomorból, bűnből, elszigeteltségből? Miért pazarolják el a cigányok a tehetségüket? Miért nem tudnak beilleszkedni a magyar társadalomba? Ezeket a kérdéseket Csemer Géza 1984-ben tette fel. Szomorú, hogy a téma 25 év elteltével talán aktuálisabb, mint valaha - kezdte a próbákat…

Cigánykerék Egerben Tovább

Visszakerülni a térképre - Interjú Őze Áronnal

Egy "börtöntörténettel" kezdődött az egész mondja Őze Áron az útról, ami elvezetett ahhoz, hogy január elseje óta ő a Magyar Színház igazgatója. Arról is faggattuk, hogy miért kell radikálisan megújulnia a színháznak, ahol ő már 19 évet eltöltött és miért nem tették közzé a nyertes pályázatot, amit…

Visszakerülni a  térképre - Interjú Őze Áronnal Tovább

Elfriede Jelinek: Kézimunka

Az idei filmszemlén rendezői díjat nyert fiatal német-magyar filmrendező, a Dallas Pashamande és a Látogatás című film alkotója, Pejó Róbert első színházi munkáját mutatja be a Trafóban. Elfriede Jelinek, Nobel-díjas drámaírónő darabját állítja színpadra Kézimunka címmel, a téma rasszizmus, erőszak…

Elfriede Jelinek: Kézimunka Tovább

Színházlátogatókat keres

A londoni Színházi Társaság tizennégy lelkes és hozzáértő színházlátogatót keres, akik jövőre csatlakoznának a Laurence Olivier Award egyik bíráló bizottságához.  

Színházlátogatókat keres Tovább
süti beállítások módosítása