Korijolánusz - Hoppart

Nem feltétlenül vagyok híve a klasszikus anyagok modernizálásának, aktualizálásának: borzasztó melléfogások, vagy legalábbis felesleges adaptációk tudnak születni a céltalan és mesterkélt újragondolásokból. Ennek ellenére perverz módon alapvetően nyitott vagyok az ilyenfajta kalandra, de óvatosan megyek bele, mert tényleg magában hordozza a nagy pofára esés lehetőségét.

Ha már modernizálás, mondjuk azért az isteni Ralph Fiennes készülő Coriolanus-filmjét tutin megnézem. Alább épp a római légiók volszkuszok elleni rohama, illetve a rendező-címszereplő látható:

Nos, ez előadásról. A Hoppart nálam szép lassan került be a favoritok közé. A Halálkemény és a Szörprájzparti előadásaik inkább a felejtendő kategóriába estek, a Kisvakond kellemes és szimpatikus idétlenkedés volt, a nyári Chicago Zsótérral viszont már igazi nagy durranásnak bizonyult.

A tendenciával párhuzamosan az elvárásaim is nőttek, ennek ellenére a Shakespeare-eredetit (a sztori irodalomvizsgára készülő stílusban) feldolgozó Korijolánusz simán veszi az akadályt. Aktualizál a Hoppart is, keményen, és nem fáj, sőt nagyon működik. Az öntudatos plebsz szavait nagyon vicces hallani egy nappal az önkormányzati választások előtt, a nagyrészt klasszikus szövegbe vegyített kiszólások és poénok pedig korrektül beépülnek a dramaturgiába. A rómaiak belső válságán úgy röhögünk, hogy közben arcok ugranak be a híradóból, a sztori mégsem lesz annyira fájdalmasan szájbarágós, mint pl. a Szutyok második fele. A karikatúraszerű feldolgozás is pont a kedvemre való, a figyelmet elvonó díszlet és jelmez nem sok van: a szereplők nyiván nem tógában lézengenek, a rájuk aggatott vegyes jelmezek pedig jól jelzik, hogy éppen plebejusról vagy a köztársaság nagyjairól van szó, de elég semlegesek ahhoz, hogy az eszköztár háttérben maradjon.

És persze a társulat. Mára nagyon megkedveltem a hoppartos arcokat, a jelen levők közül Friedenthal Zoltán (királyul hozza az eseményekkel sodródó szerencsétlen címszereplőt) és Takács Nóra Diána jön be leginkább. A legjobb pedig Kiss Dia: a 26 éves színésznőt a fizimiskája, énekhangja, megjelenése az elmúlt másfél évben a top kedvencek közé emelték, és tényleg érthetetlen, hogy miért nem igazolta le őt eddig egy színház sem. A Korijolánusz szereposztása egyébként elég tágan értelmezi a Hoppart társulatát: több "idegen" arc is játszik; ilyen például a Terhes Sándor-Máthé Zsolt-Bánki Gergő túlkoros trió, akik közül nekem ma este legjobban utóbbi játéka jött be. 

Az előadás megtekintése erősen ajánlott, és nem csak az "alteros" színházbajáróknak: Polgár Csaba rendező nem kísérletezik, nem húz csíkos pamutzoknit trambulinokról meztelenül függeszkedő patríciusok farkára, egyszerűen csak saját elképzelése szerint, intelligens humorral és lendületesen végigvisz egy klasszikus alapanyagot.