"A mindennapok közhelyes jelenetei rendkívüli jelentőségre tesznek szert, átlagos csetepaték válnak metafizikai súlyú összecsapásokká, kisstílű konfliktusok megrázó végkifejletbe torkollnak, egyszerű sorsok mitikus magasságokba emelkednek" - ezt mondja az előadás ajánlója. És ez az, ami…
Tovább
Két összefonódó, ezért is különleges elismerést hozott létre 2006-ban az AEGON Magyarország Zrt.: az AEGON Művészeti Díjat és a hozzá kapcsolódó AEGON Művészeti Társdíjat. A cél az volt, hogy az alapító ezzel is elismerje a kortárs magyar művészeket, a korunkban születő, kiemelkedő alkotói…
Tovább
Médianapon mutatkozott be a sajtó képviselőinek A Noszty fiú esete Tóth Marival című produkció stábja a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadás premierje október 15-én (pénteken) este hét órakor lesz a nagyszínpadon.
Tovább
A 29. évadot új lendülettel, dinamikusan kezdi a Katona József Színház. Csak októberben négy friss produkcióval várja a nézőket a legendás intézmény, kiemelt figyelmet fordítva a klasszikus szerzők sikerdarabjai mellet a kortárs irodalom bemutatására. Ezen a héten két olyan produkcióval gyarapodik a…
Tovább
A Maladype Színház 2010/2011-es évad első bemutatója Csehov Platonov című darabja, melyet a Budapesti Őszi Fesztivál keretén belül 2010. október 16-án, pénteken mutatnak be a Thália Színházban.
Tovább
A londoni, legújabb, merész és kísérletező darabokat műsorra tűző Theatre 503 következő bemutatójára 2010. október 19-én kerül sor.
Tovább
Nóra című dráma az idők során semmit sem veszített erejéből. Ebben igazán egyetértettek azok, akik részt vettek a Békés Megyei Jókai Színház által működtetett Ibsen Stúdiószínház legelső előadásán. Az előadás után többek között a mű fordítója Kúnos László is megilletődötten szólt az ünneplő…
Tovább
A Jókai Színház a tavaly, a Gogol-bicentenárium alkalmából életre hívott előadását október 4-én, Lvovban az Arany Oroszlán Színházi Fesztiválon mutatta be, elsöprő sikerrel. Két nappal később Kijevben várta táblás ház a magyar nyelvű, ukránul feliratozott előadást.
Tovább
Nemes Gyula, az Egyetleneim című film rendezője szereplőválogatást hirdet új, Zero című filmjéhez.
Tovább
Céline Larrére táncos és Chris Corsano zenész közös projektjét mutatja be a Bakelit Multi Art Center 2010. október 21-én 20:00 órakor. A mozgás és a zene közös nyelvét felhasználva teremtette meg a két alkotó az előadást, amelyről Céline Larrére-t kérdeztük.
Tovább
A három napos Belgák Fesztiválján több mint tíz előadás közül választhatott a közönség. Az idei évad színházi seregszemléjéből kimaradt produkciók színes kavalkádján volt ahol a szívből jövő vastaps percekig nem ült el, a bőséges kínálat, a klasszikusoktól kezdve a zenés adaptációkig több műfajból…
Tovább
A Hetek Csoportja október 18-án és november 14-én 20:00 órakor játssza Slawomir Mrožek: Nyílt tengeren című abszurd drámáját a Bakelit Multi Art Centerben. A darab három tutajon vergődő ember története, akik arról tanakodnak, melyikük legyen az, akit a másik kettő felfal. Természetesen egyikük sem…
Tovább
Egyszerűbb az élet, ha azt tudjuk mondani, te palacsintázó vagy, te meg töltött káposztázó? Milyen város a színház? Erről beszélgettünk Méhes Lászlóval, aki néhány hónapja a József Attila Színház igazgatója. Arról is mesélt, hogy milyen helyzetben találta az átvételkor az intézményt és mivel…
Tovább
A Hogyan ettem kutyát? c. darabot a kalinyingrádi születésű, kortárs orosz színész-drámaíró személyes élményei alapján írta: a csendes-óceáni orosz flottánál töltött három évét dolgozta fel benne - megrázóan, egyúttal szórakoztatóan. Ezért a drámájáért Griskovec 1999-ben Három nővér-díjat kapott.
Tovább
Minden idők legnagyobb slágergyárától, az ABBA agytrösztjétől (Ulvaeus-Anderson) nemrég már láttunk egy feelinges, de kihasználatlan lehetőségekkel teli musicalfilmet és most Pesten is támadnak skandinávia legjelentősebb kulturális exportőrei. Az általuk jegyzett Sakk című…
Tovább
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Pro Theatrum Alapítvánnyal közösen idén harmadjára szervezi meg a dráMA Kortárs Színházi Találkozót október 11 - 14. között.
Tovább