Magyarországon a Vertical road! - Érkezik Akram Kahn társulata

A Londonban élő, bangladesi származású táncművész-koreográfus hétéves korában kezdett táncolni, színpadi pályafutása pedig Peter Brook legendás Mahabharatájával indult. 2000-ben létrehozott saját társulata a nemzetközi táncélet egyik legújítóbb szellemiségű csapatának számít, ők érkeznek most…

Magyarországon a Vertical road! - Érkezik Akram Kahn társulata Tovább

Magyarországi turnén a Figura Stúdió Színház

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház 8 napos magyarországi turnéra készül, melyre november 8. és 15. között kerül sor. Az idei turné az eddigiek közül a legnagyobb, hiszen Budapesten miniévad lesz, így a tavalyi évad 6 előadása közül négyet meg lehet tekinteni.

Magyarországi turnén a Figura Stúdió Színház Tovább

Négykezes útiszínház a Mátyás utcában

Két barátnő útnak indul, hogy kirúgjanak a hámból. aztán nagy bajba kerülnek. Végül mindent felégetnek maguk mögött. Kaland négykezes zongorára nyolcvanas évek slágereivel. A Baróthy Angyalai alkotóközösség premierje a Sanyi és Aranka Színházban, Máthé Zsolt rendezésében.

Négykezes útiszínház a Mátyás utcában Tovább
süti beállítások módosítása