Újra indul a járat Európába

Tizenhét igen, nulla nem és három tartózkodás alapján a székesfehérvári közgyűlés tíz jelölt közül Szikora Jánost választotta meg a Vörösmarty Mihály Színház igazgatójának.
Csütörtök este elhunyt Sylvester Lajos neves erdélyi újságíró, közíró, drámaíró, volt színházigazgató, a Háromszék című sepsiszentgyörgyi napilap főmunkatársa.
A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház március 18-án mutatta be Eisemann Mihály – K. Halász Gyula – Kellér Dezső Fiatalság bolondság című zenés játékát, melynek színrevitelében a színház prózai társulata és a Bartók Táncszínház táncművészei mellett, több kiváló művész működött közre. A primadonna…
Az alábbiakban a Magyar Színházi Társaság beszámolóját olvashatják április végi közgyűlésükről, melyen szóba került az előadóművészeti törvény módosítása, a POSZT és az, hogy a Társaság miként tudná jobban ellátni a szakma érdekeinek képviseletét.
Két idei bemutató, a Protokoll és a Bolha a fülbe apropóján beszélgetett a Radnóti Színház művészével a Magyar Narancs.
Az 1961-62-es szezonra szerződött a Vígszínházhoz a balerina jelölt, Nádasi Myrtill. A kontraktust azonban nem ő, hanem édesapja, Nádasi Ferenc, a híres balettmester írta alá, mivel az újdonsült színházi alkalmazott még nem volt nagykorú, csupán 17 éves.
Egyik pillanatról a másikra utcára kerülhetünk, kieshetünk a rendszerből. És onnan nagyon nehéz a visszaút. Urs Widmer Top Dogs című darabja erről a fenyegetettségről szól, sok humorral és sokkoló éleslátással. Bemutató május 11-én, pénteken, a szombathelyi Weöres Sándor Színházban.
A többszörösen díjazott Rudolf Hess tízparancsolata című előadással szerepel május 10-én az Aradi Kamaraszínház a vasárnapig tartó temesvári színházi fesztiválon.
Az idén első alkalommal a Független Előadóművészeti Szövetség (FESZ) programjai is színesítik a június 7. és 16. között megrendezendő Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) kínálatát.
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbán András Társulata május 10-én a Bakelit Multi Art Centerben adja elő Turbo Paradiso című előadását. A társulatról és az előadásról Urbán András, a társulat vezetője mesélt.
Május 9.-én szerdán, a Humán Közszolgálati Szakbizottság is meghallgatta a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára pályázókat.
A Jardin d'Europe program keretében a Műhely Alapítvány idén is meghirdeti a Critical Endeavour képzési programot. A program fiatal kritikusoknak kínál lehetőséget arra, hogy részt vegyenek a bécsi ImPulsTanz fesztiválon, és az ahhoz kapcsolódó nemzetközi kritikusi szemináriumon, amelyet idén…
A magyar színházi világról, színészképzésről, s saját színházi filozófiájáról, elképzeléseiről tartott előadást Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai színház és a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének igazgatója az művészeti karon.
Parti Nagy Lajos, Kossuth-díjas magyar költő, drámaíró, író, szerkesztő, kritikus kapta idén a Déri János díjat. Idén kiemelten nagy jelentőségű a Déri János díj, hiszen az Április 14. Alapítvány kuratórium tagjai most 20. alkalommal adták át a díjat annak a sokoldalú, jelentős…