Feljelentést tettek a Játékszín ügyében

Kevesebb, mint jelképes áron, mindössze 3,1 millió forintért kelt a Játékszín teljes vagyona, miközben legalább 50-100 millió forintot ér - áll a Népszava birtokába került dokumentumban, mely szerint a cég felszámolása ezért bűncselekmény gyanúját is megalapozza.

Feljelentést tettek a Játékszín ügyében Tovább

Megjelent a Magyar bábművészeti antológia

Egy elfeledett színpadi műfaj hiánypótló összegzésének tekinthető Galántai Csaba színháztörténész most megjelent munkája, a Magyar bábművészeti antológia, amely a huszadik század első felében Magyarországon napvilágot látott, bábjátékkal foglalkozó írásokból közöl válogatást. Lapszemle.

Megjelent a Magyar bábművészeti antológia Tovább

Háy-sorozat indul Miskolcon

A miskolci színház úgy döntött, hogy a szezon során egy programsorozat keretében néhány alkalommal vendégségbe hívják Háy Jánost Miskolcra.

Háy-sorozat indul Miskolcon Tovább

Gyilkosság a vacsorán - új bemutatón nyomozhatunk

Közép-Európában továbbra is egyedül Magyarországon élvezheti a közönség a 4 fogásos vacsorával egybekötött interaktív előadást. Az októberi premier 'A néma tanú' címet viseli; szórakozást ígér mindenki számára, aki szereti a krimit, a színházat, a társasjátékokat és a finom ételeket.

Gyilkosság a vacsorán - új bemutatón nyomozhatunk Tovább

Október 26-án búcsúztatják Pauer Gyulát

Pauer Gyula Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrász, konceptuális és performanszművész, látványtervező temetése október 26-án pénteken 14 órakor lesz a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, a katolikus egyház szertartása szerint.

Október 26-án búcsúztatják Pauer Gyulát Tovább

Színikritika pályázat Kézdivásárhelyen

Schöpflin Aladár író, kritikus, irodalomtörténész 140 éve született. A neves író emlékére a kézdivásárhelyi Városi Színház pályázatot hirdet középiskolásoknak színikritika megírására.

Színikritika pályázat Kézdivásárhelyen Tovább
süti beállítások módosítása