A Párnaember próbái már novemberben megkezdődtek, a munka a két ünnep között is folyt a Jurányiban, hogy minden elkészüljön a január 11-i Szputnyik bemutatóra, amelyről Jankovics Péter mesélt Rácz Annának.
Tovább
Az idén 25 éves TranzDanz alapítóját, Kovács Gerzson Pétert kérdezte a Magyar Narancs. A koreográfus kuratóriumi szerepvállalásáról és társulatának jubileumáról is beszámolt, azt is elárulta, reményei szerint milyen lesz a jövő tánca. Lapszemle.
Tovább
A kortárs lengyel dráma egyik legismertebb alakja, Tomasz Man drámaíró, színházi rendező január 13-án Budapestre látogat, a Jurányi Inkubátorházba, ahol a kaposvári színház a szerző 111 című drámáját játssza. Az előadás után Bérczes László beszélget Tomasz Mannal, Pászt Patrícia fordítóval és az…
Tovább
A Művészetek Palotája (Müpa) sikeres évet zár. A gazdag budapesti program mellett megvalósultak külföldi koprodukciós terveik is Bahreintől Bécsen át Sanghajig és bekerültek a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezői körébe - mondta az MTI-nek Káel Csaba vezérigazgató.
Tovább
Január 8-án ismét láthatja a közönség a Müpában a fiatal artistákból álló Recirquel társulat Cirkusz az éjszakában című új cirkuszi előadását, ezúttal a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál díszelőadásaként.
Tovább
Az Armel Operaversenyt és Fesztivált szervező produkciós iroda tevékenységi köre 2013-ban kibővült: Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáját például a rangos Normandiai Őszön mutatták be menedzselésükben, és a francia fesztivál vezetői jövőre újabb magyar produkciót várnak - mondta Havas…
Tovább
A Vámpírok bálja visszatér a Magyar Színházba. Roman Polanski darabja az elmúlt pár évben már nagy sikert aratott szilveszterkor, a nézők idén ismét koccinthatnak a musical szereplőivel december 31-én.
Tovább
Grisnik Petra, a Csiky Gergely Színház színésznője, a Molnár Piroska által alapított Nagymama-díj elnyerése után nyilatkozott a kultura.hu-nak.
Tovább
A Pesti Színházban január 10-én tartják Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című vígjátékának premierjét. A Marton László rendezte előadásban a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatói és a Vígszínház művészei játszanak majd együtt. Bata Éva és ifjabb Vidnyánszky Attila…
Tovább
A Vígszínház nagy szeretettel emlékezik a legendás művésznőre, Ruttkai Évára, aki 2013-ban lenne 86 éves. A Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján, idén Fesztbaum Béla kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt.
Tovább
Színházi kellékként használt 1848-as ágyúmaketettet foglalt le Székelyszenterzsébeten (Eliseni) a román rendőrség - mondta az MTI-nek pénteken Kincses Kálmán, a település református lelkésze, az Erdélyi Baranta Szövetség elnöke.
Tovább
Bezárták a kelet-spanyolországi Valencia kikötőváros ultramodern operaházát, miután kerámia díszítőelemek hullottak le a tetőről.
Tovább
New Yorkhoz közeli otthonában 101 éves korában meghalt Eggerth Márta magyar származású koloratúrszoprán énekesnő, színésznő.
Tovább
Operettel és ősbemutatóval ünneplik az erdélyi színházak az új évet.
Tovább
Az Illaberek december 28-i előadása után különleges beszélgetést tart a Katona József Színház.
Tovább
Világhírű operaénekesek is fellépnek Mága Zoltán hegedűművész hagyományos újévi koncertjén, 2014. január 1-jén a Papp László Budapest Sportarénában.
Tovább