Urbán András is Kolozsváron rendez

Közgyűlést tartott Nyíregyháza képviselő-testülete, a napirendi pontok között szerepelt többek között a Móricz Zsigmond Színház igazgatói pályázata.
Kassai Ilona színésznő többek közt névváltoztatásának történetéről, az egykori szegedi Lehotay-színészképzőről és Kossuth-díjának történetéről is mesélt. Lapszemle.
Megtartották Carlo Goldoni A kávéház című vígjátékának olvasópróbáját a Veszprémi Petőfi Színházban. A rendező Valló Péter, a bemutatóra március 21-én kerül sor.
A Cirko-Gejzír Mozi és a Manna Produkció bemutatja a Kettős behatolás című darabot Vörös Róbert rendezésében.
Szép Ernő Vőlegény című színművét március 14-én mutatják be a Pesti Színházban Forgács Péter rendezésében Bata Évával és Varju Kálmánnal a főszerepben.
Két éven keresztül tartó európai teátrumi együttműködés részesévé vált a soproni Petőfi Színház. Ezért a társulat tagjai intenzíven elkezdtek járni egy nyelviskolába, hogy az angol és német nyelvtudásukat csiszolják, felfrissítsék.
A Magyar Színház közelgő Romeo és Júlia bemutatója kapcsán meghirdetett szonettpályázatra a határidő február 14-én lejárt. Összesen 39 pályamű érkezett, melyekre február 18-tól lehet szavazni a színház weboldalán.
"Új korszak kezdődik idén a kínálatot tekintve a magyar kulturális turizmusban, melynek nyitánya a 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál lesz" - hangzott el szerdán az eseményt beharangozó párizsi sajtótájékoztatón.
Magyar színházi és táncelőadásokat, filmet és kiállítást láthat a német közönség a Leaving is not an option?/Menni vagy maradni? című egyhetes magyar kortárs művészeti fesztiválon március 9. és 16. között a berlini Hebbel am Uferben (HAU).
Február 21-én, pénteken 19 órakor mutatja be a Csíki Játékszín az évad negyedik nagyszínpadi bérletes előadását Kövesdy István rendezésében. A vihar kapujában című bűnügyi drámát Müller Péter írta Akutagava elbeszélései és Kuroszava azonos című, közismert filmje nyomán.