Három előadástól búcsúzik a Radnóti

A keddi békéscsabai bemutató után májusban a fővárosi közönség is láthatja a Zalán Tibor Midőn halni készült című művéből készült monodrámát.
Április 27. és május 4. között rendezik meg a Parasztopera Fesztivált az Átrium Film-Színházban. Április 30-án a közönség az Operettszínház egykori növendékeinek vizsgaelőadását láthatja, Földes Tamás rendezésében.
A tavaly nyáron a Gyulai Várszínházban bemutatott Szerb Antal Utas és holdvilág regényéből készült előadás május 20-án és 27-én látható a Versailles Rendezvényteremben.
Április 21-én a Fogasházban látható a Harangozó- és Lábán-díjas Kovács Gerzson Péter koreográfiája, a Deja Vu.
Megtartották az olvasópróbáját Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettjének a Soproni Petőfi Színházban. A főbb szerepekben Kalocsai Zsuzsa, Füredi Nikolett, Szolnoki Tibor és Mikó István látható.
Május 15-17. között a Katonában a mai cseh színház legfontosabb produkciói láthatóak a Csekkold! fesztiválon.
Április 18-án mutatták be a Hamletet László Zsolt főszereplésével, Szikora János rendezésében Székesfehérváron.
Osváth Juditot, a Színház-és Filmművészeti Egyetem harmadéves színészhallgatóját Radnai Márk rendező kérte fel Patrick Marber Closer című színművének egyik szerepére.
A Zsámbéki Nyári Színház képes történetének (1983-2014) megjelentetéséhez szükséges pénz összegyűjtésére indított gyűjtőakciót a Zsámbéki Színházi Bázis.
Ujj Mészáros Károly első mozifilmje, a Liza, a rókatündér nyerte a legjobb európai fantasztikus film Ezüst Mélies-díját péntek este a 31. Imagine Filmfesztiválon Amszterdamban.
Április 22-én látható a Szegedi Pinceszínházban Vőneki Brigitta és Magony Gergely vizuális grafikával fűszerezett kortárs táncjátéka.
Május 3-án idén utolsó alkalommal látható a négyszereplős Dosztojevszkij-adaptáció és a Sarkadi Imre Oszlopos Simeon c. drámája alapján készült fizikai színházi előadás.
A fennállásának 150. évfordulóját ünneplő Színház- és Filmművészeti Egyetem kiállítást rendez a magyarországi operett játszás az intézmény könyvtárában őrzött különleges dokumentumaiból.
Méhes László színész-rendezőt A chioggiai csetepaté április 17-i bemutatója előtt kérdezte Mispál Attila a rendezés és a tanítás különbségeiről, az egykori tanítványaival való közös munkáról, és a jelenleg formálódó debreceni társulatról alkotott véleményéről.
Prága, Pozsony, Reims, Linz és Belgrád után újra a Vígszínházban látható Robert Wilson rendezése, az 1914 című előadás.