Krimi Gyergyószentmiklóson
A Figura Stúdió Színház 2010. május 25-én, kedden este 7 órától bemutatja Barabás Olga szövege nyomán a Krimi c. előadását. Az előadás érdekessége, hogy a Figurás színészek rendezésében kerül színpadra.
A Figura Stúdió Színház 2010. május 25-én, kedden este 7 órától bemutatja Barabás Olga szövege nyomán a Krimi c. előadását. Az előadás érdekessége, hogy a Figurás színészek rendezésében kerül színpadra.
Befogadó-színházi Pályázatot hirdet a Bakelit Multi Art Center. Az évente meghirdetett pályázat óriási lehetőséget kínál társulatok és produkciók számára, hogy Budapesten helyet kaphassanak és bemutatkozhassanak.
A Jókai Porondszínház idei második bemutatója nemes egyszerűségével, egyedi képi világával és fantasztikus zenéjével indult harcba a Békés megyei közönség kegyeiért. Az etno-operett új műfajként megvetette lábát a gigantikus sátorponyva alatt.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet - Labor: John Arden: Élnek, mint a disznók című előadásának május 21-re meghirdetett előadása elmarad. A május 20-án és 22-én 19 órára meghirdetett előadásokat a kiadott programnak…
Arthur király legendája egyike a világ legismertebb történeteinek. Egyes történészek szerint Arthur a sötét középkor egyik harcosa volt, de az irodalom Anglia királyává és romantikus hőssé változtatta. A legenda szerint Uther Pendragon király elsőszülött fia volt, a trón örököse, de egy titkos…
Más a bőrszíne, mint az enyém. Más politikai nézeteket vall, más nyelvet beszél. Nem ugyanaz a vallásunk. Egy másik kultúrában nőtt fel. Más, mint én.
"Attól függ, mit értünk színház alatt. Ha azt a rongyos függönyt, amelyen keresztül XIV. Lajos kileste a felesége szülését, akkor arra nekem már nincsen szükségem." Interjú Schilling Árpáddal
Kedves Színház.hu Portál! Mellékelten küldöm az eredeti Kerényi Imre ceruzájából megjelent (Zsámbéki Gábor és társai) irományát, melyre olvasó levélben próbáltam reflektálni a Magyar Nemzet szerkesztőségében, ahonnan elutasítottak. A melléklettel küldöm az eredeti cikket és az én írásomat, melyet…
Lehet-e a színházban valóban játszani? Úgy, ahogy a gyerekek: kockázatosan, veszélyesen, akár kudarcokkal teli, - törékenyen? Mennyiben határozzák meg panelmondatok az alkotást? Erről beszélgettünk Balázs Zoltánnal, a Maladype vezetőjével, aki nyíltan és lelkesen mesélt arról is mi tartja egyben,…
Kukkolós színházi thriller, lakás-kaland-túra és élő, utcai emlékek várják a vendégeket május 26-30. között Pécsett. A PLACCC Fesztivál két rendkívül sikeres év után idén először Budapesten kívül is bemutatkozik. A magyar és külföldi művészek nem csupán gyönyörű díszletként használják Európa…
E héten "besűrűsödnek" a programok az ALTERRA - Kortárs Előadóművészeti Központban, azaz a szegedi Régi Zsinagógában. Kedd este Fehér Ferenc érkezik nemrég bemutatott tánc-/mozgásszínházi produkciójával, őt szerdán az RS9 Színház követi egy Podmaniczky Szilárd-darabbal, csütörtökön pedig egy igazán…
Három nő. Az Anya, a Lány és a Sógornő. Férfiak nélkül, a társadalomtól kivonultan élnek. 'Szodoma után'. Maguk választották e kényszerközösséget. A társadalom utáni állapotok szükségszerűen új játékszabályok, illetve 'életszabályok' létrehozását generálják.
„Fizess nevetve!"- ez Márai Sándor egyik korai újságcikkének címe. A cikkben arról ír, hogy Amerikában, a bankokban ez a felirat ösztönzi az ügyfeleket. Az előadás alcíme „Márairónia". Ez is könnyen érthető. Márainál a humor mindig iróniát jelent, sokszor öniróniát.
Keresve sem lehetett volna jobb darabot találni a Rivalda Fesztivál zárónapjára, mint Reginald Rose: Tizenkét dühös ember című bűnügyi drámája. Ez az eredetileg tévéjátéknak készült 1954-es színdarab ugyanis a görög sorstragédiák egyfajta huszadik századi sűrítménye. A nyíregyházi Móricz Zsigmond…
A Vendégségben Budapesten sorozat keretében Shakespeare: Ahogy tetszik című darabja látható a Gyulai Várszínház, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a debreceni Csokonai Színház és az Égtájak Iroda közös produkciójaként a Merlin Színházban. A darab rendezője Vidnyánszky Attila.
Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a MONOTÁNC Fesztivál, melynek kezdeményezője 2005-ben a dunaújvárosi Bartók Táncszínház volt. Az első évben csak hazai fellépőkkel, 2006-ban és 2008-ban pedig már nemzetközi keretek között zajlott a fesztivál, amely több magyarországi kulturális szervezet…