Október 24. a Magyar Operett Napja
2002-ben nyilvánították október 24-ét, Kálmán Imre születésnapját a Magyar Operett Napjává. Ugyanehhez az októberi naphoz még egy, szomorúbb esemény is kötődik: az operett másik mesterének, Lehár Ferencnek halála.
2002-ben nyilvánították október 24-ét, Kálmán Imre születésnapját a Magyar Operett Napjává. Ugyanehhez az októberi naphoz még egy, szomorúbb esemény is kötődik: az operett másik mesterének, Lehár Ferencnek halála.
Október 31-én a Kreatív Csoport és a Dumaszínház minikonferenciát tart a humor és a reklámok kapcsolatáról. Miért és mikor érdemes a humort a reklámokban alkalmazni? Tudjon meg mindent a humorról és a reklámokról!
Több, mint egy év kihagyás után a Pinceszínház újra műsorra tűzte William Gibson: Libikóka című előadását. Legközelebb október 28-án nézhetik meg a produkciót 19 órai kezdettel Dobó Katával és Szervét Tiborral.
A PanoDráma legújabb előadása a tőlük már ismert dokumentumszínházi módszereket Augusto Boal közösségi színházi metódusával ötvözi. A bemutatót megelőző hónapban hetente háromszor próbanaplóval jelentkeznek a Színház.hu-n a PanoDráma gyakornokai.
Jurij Ljubimov kórházba került, de mint az NTV orosz televízió kedden beszámolt róla, a neves orosz színházi rendező jól érzi magát és egy hét múlva már szeretné folytatni az Igor herceg opera próbáit a moszkvai Nagyszínházban.
Újvidéken mutatja be október 26-án A kiskakas gyémánt félkrajcárja című interaktív bábelőadását a délvidéki Vándor Bábszínház.
A Budapesti Operettszínház platinalemezes művészének új albuma a Ragyogás október végén jelenik meg. Új lemezén Dolhai Attila többek közt duettet énekel Muri Enikővel és Vágó Bernadettel is - többek közt a Ghost című darabból.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára született az 56 csepp vér című rockmusical: a darab részletei 2012. október 23-án a Vörösmarty Színház színpadán is megelevenednek. A darab ősbemutatóját a Papp László Sportarénában tartották, szövegét és a rendezést Horváth Péter jegyzi.
Októberben mutatta be a Győri Nemzeti Színház az Apácák című musical-komédiát. Az abszurd humort sem nélkülöző előadást Molnár László rendezte.
Blaskó Balázzsal, az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatójával készített interjút a kultura.hu. Lapszemle.
A Pécsi Nemzeti Színház meghallgatást hirdet Charles Gounod Rómeó és Júlia című operájának szerepeire.
Pár napra érkezett csak haza New Yorkból, így megkereste a Marie Claire Marozsán Erikát, aki arról is beszélt, hogy érzi magát most, hogy betöltötte a negyvenet. A lappal való együttműködésben közlünk részleteket az interjúból.
1956. október 23-án Sinkovits Imre tízezres tömeg előtt szavalta el a Nemzeti dalt a Petőfi szobornál, az esemény az '56-os megmozdulás jelképe lett. Mivel Sinkovits túlságosan is a középpontba került ekkor, szerepvállalása miatt a hatalom eltiltotta a színháztól.…
Peter Hacks monodrámája a világirodalom egyik leghíresebb és leghirhedtebb szerelmi viszonyának titkait tárja elénk. Goethe és Charlotte von Stein majdnem tíz évig tartó kapcsolata elevenedik meg, amely tele volt szenvedéllyel, váddal, szerelemmel és titkokkal. De ki is voltt valójában Charlotte?…