Variációk a Magyar Színházban
Március 18-án a Magyar Színház színpadán láthatják Vári Bertalan társulatának előadását, a Variációkat.
Március 18-án a Magyar Színház színpadán láthatják Vári Bertalan társulatának előadását, a Variációkat.
Sass Brunner Erzsébet és lánya, Brunner Erzsébet indiai képei, David Boato olasz dzsessztrombitás muzsikája és Zeljko Hudek horvát művész festményei révén más országok kultúrájába is bepillantást nyerhetnek Nagykanizsán az idei Tavaszi Művészeti Fesztivál rendezvénysorozatának látogatói.
Perjés János amolyan régimódi színházcsináló. Mélységes hittel dolgozik, és bizonyítja, hogy van helye azoknak az előadásoknak is, melyek nem csupán szórakoztatni, de elgondolkodtatni is akarnak.
A szarvassá változott fiú, a debreceni film mégis elkészülhet: ígéret van rá, és Andy Vajna is eljön, hogy végignézze.
A filmvászon után színpadra álmodták az Oscar és Golden Globe-díjas Love Story című amerikai romantikus drámát, méghozzá musicalként. A szigetszentmiklósi Sziget Színház március 2-án mutatja be az előadást.
Székely Csaba Bányavirág című színművét mutatja be a Pinceszínház pénteken Csizmadia Tibor rendezésében.
A világ egyik legnépszerűbb musicalje, amelyet világszerte több mint 60 millióan láttak már, március 2-től Miskolcon is látható. Halasi Imre igazgató ezzel az előadással búcsúzik a színháztól.
A Magyar Állami Operaház az ajánlattételi határidő lejárta után módosította a vagyonvédelemre kiírt közbeszerzésének felhívását, tovább szigorította a pályázati feltételeket. A módosításba két ajánlattételi határidő is bekerült - írja a Napi Gazdaság.
Színész, rendező, egyetemi docens; rektorsága idején lett népszerűvé a marosvásárhelyi egyetem a magyarországiak körében: Gáspárik Attila a Magyar Narancsnak nyilatkozott szakmáról, magyarságról, a romániai színházi életről.
Kolozsváron August Strindberg: Julie kisasszony című drámájának bemutatójára készülnek. Az előadást először március 6-án tekinthei meg a közönség a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiójában, 20 órától. A szereposztásban Pethő Anikót, Bogdán Zsoltot és Kató Emőkét láthatják, a díszlet- és…
Március 2-án egy világhírű alkotást, Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból című művének színpadi változatát tekinthetik meg a Pécsi Nemzeti Színházban Esztergályos Károly rendezésében, Darabont Mikold és Oberfrank Pál főszereplésével. A darabot Erland Josephson svéd színésznek…
Karsai György arra kéri Csizmadia Tibort és Márta Istvánt, hogy ne fűszerezzék (mű)durcáskodással-(ál)duzzogással megszólalásaikat és arra hívja fel a figyelmet, hogy a jövő évi POSZT-válogatók személyének kijelölésével váratlan, súlyos szakmai és etikai kérdéseket felvető lépést tettek.