Utoljára vezényel a Scalában főzeneigazgatóként Barenboim

A Háromszék Táncegyüttes december 27-29. között több előadással várja közönségét Sepsiszentgyörgyön, szombaton pedig a hagyományos karácsonyi táncházat is megrendezik.
Immár második alkalommal várja az érdeklődőket rendkívüli családi napra 2015. január 5-én 10:00 és 13:30 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Szíház.
A Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas színésznőt a Vasárnapi Hírek kérdezte.
A Karamazov testvérek című előadást mutatta be a Radnóti Színház vasárnap; Dosztojevszkij regényének új színpadi adaptációját Morcsányi Géza dramaturg készítette, a darab Valló Péter rendezésében látható. A Színház TV beszámolójában megszólalnak az alkotók, és részletek láthatók az előadásból.
Megelevenedik a magyar történelem a RaM Colosseum színpadán. Az ExperiDance Produkció első, egész estés előadása több mint 500 alkalommal, szavak nélkül varázsolta már el a közönséget.
Karácsony ünnepére készülődve a Tompa Miklós Társulat színészei december 24-én, 14 és 17 között Karácsonyi angyalváró játszóház címmel ünnepi rendezvényt tartanak, melyre óvodás és kisiskolás korú gyermekeket várnak a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermébe.
Bécsben színházi előadások és kabaréfellépések, Burgenlandban pedig újévi koncertek várják azokat, akik Ausztriában köszöntik az újévet.
Dunai Tamással a Nol Presszóban személyiség-vásárról, remeteségről és belemenésről, lázadásról, százszor eljátszott szerepekről, és Óriáscsecsemőkről beszélgetett Szemere Katalin.
100 éve, 1914. december 22-én született Budapesten Lukács Margit Kossuth-díjas színésznő, a nemzet színésze.