Meghallgatást tart a miskolci színház kórusa

A FogasHázba költözik a Pulzus Társulás és a Bethlen Téri Színház közös produkciója, Goldoni Terecske című komédiája. Hogy ez az előadás is ingyenes látogatható lehessen, most gyűjtést szerveznek az alkotók.
Bár a Radnóti Színház 2015/2016-os évada csak októberben kezdődik, már szeptemberben is találkozhat a közönség a teátrum művészeivel: a Pozsonyi Pikniken és a Színházak Éjszakáján várják az érdeklődőket.
A pécsi Janus Egyetemi Színház a boszniai Banja Lukában megrendezett Kestenburg színházi fesztiválon vett részt.
A Stereo Akt és a holland Space Theater We hear you című interaktív dokumentumszínháza a Sziget Fesztiválon látható. Beszámoló az első napról.
Ősbemutatóra készül a Pannon Várszínház: Máté Péter-S. Nagy István Egy darabot a szívemből című, musicaljének premierje augusztus 14-én, Alsóörsön, az Amfiteátrumban lesz.
Brit hatóságok egy olyan színdarab előkészületeit állították le, amely az Iszlám Államhoz csatlakozó tinédzserek motivációit mutatja be - számolt be a Napi Gazdaság.
A franciaországi Taizé-ben immár 75 éve működik egy ökomenikus szerzetesközösség, mely többezer fiatalt lát vendégül évente közös imára, éneklésre, elmélkedésre és a beszélgetésre.
Szegedre költözött A nyomorultak stábja, folyamatosan próbálnak a Szabadtéri és a Madách Színház közös bemutatójára. A monumentális látványvilágú történetet Szirtes Tamás rendezésében, augusztus 14-től láthatjuk a Dóm téren.
144 éve ezen a napon, 1871. augusztus 11-én született Heltai Jenő író, újságíró, dramaturg, színházigazgató, műfordító, akit leginkább a János vitéz librettója és A néma levente kapcsán ismer a magyar közönség.
Összesen öt műfordítói, illetve országismereti tábort szervez több mint száz ember részvételével augusztus 9. és 16. között a Lakiteleki Népfőiskola és a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány - ismertette Lezsák Sándor (Fidesz), az Országgyűlés alelnöke hétfőn, a…
A 25 éves svájci dirigens, Lorenzo Viotti nyerte hétfőn az idei fiatal karmesterek díját (Young Conductors Award, YCA) a Salzburgi Ünnepi Játékokon.