Drakula, betyárok és rock and roll az Esztergomi Várszínházban
Országos hírű produkciók, sztárszínészek, különleges előadások és koncertek várják a közönséget az Esztergomi Várszínház 28. szezonjában, amely július 1-én kezdődik.
Országos hírű produkciók, sztárszínészek, különleges előadások és koncertek várják a közönséget az Esztergomi Várszínház 28. szezonjában, amely július 1-én kezdődik.
A Fesztivál hatodik napján az örök érvényű klasszikusoké volt a színpad. A Nagyszínpadon az Abigél szebbnél szebb dalai szóltak a Veszprémi Petőfi Színház előadásában, a Kamaraszínházba pedig egy határon túli produkció érkezett: a Négyszögletű Kerek Erdő Szatmárnémetiből.
10 színházi előadás Csehországból, Erdélyből és Magyarországról, 5 koncert, szabadtéri mozi, workshopok – többek között ezeket a programokat kínálja a vadonatúj Y.EAST fesztivál. A cseh-magyar színházi és zenei találkozóra 2016. június 30. – július 3. között kerül sor az egykori Zsámbéki…
Tematikus séták, utcaszínház, koncertek – Dunapest címmel kortárs művészeti és urbanisztikai fesztivál mutatkozik be június 16-19. között Budapesten.
Sikeres volt a fiatal társulat szponzorgyűjtő akciója, így részben eleget tehetnek nemzetközi fesztiválmeghívásainak - tudósította a társulat a Színház.hu-t a müncheni reptérről.
Artur Miller Az ügynök halála című drámáját mutatta be pénteken az Örkény Színház. A darab rendezője, Mácsai Pál volt tartalmi partnerünk, az InfoRádió vendége.
Sir Elton John világhírű produkcióját, a Billy Elliot – a Musicalt július 29-én, 30-án és 31-én három szereposztásban mutatja be az Opera Szirtes Tamás rendezésében. A későbbi, 2017/18-as és 2018/19-es évadok előadásainak főszerepeire castingot hirdet az intézmény.
A barbadosi születésű Valencia James táncosnő, a svéd Alexander Berman kutatómérnök és a magyar XORXOR kreatív kódoló csapat média designereinek AI_am című projektje a mesterséges intelligencia és a kortárs tánc kapcsolatát kutatja. Június 4-én a smART XTRA sorozat részeként kísérleti perfomanszot…
A POSZT Szakmai Tanácsadó Testületének tagja, társulata az idei fesztiválon két előadással is szerepel a versenyprogramban – a kecskeméti színigazgatót, Cseke Pétert kérdeztük.
Latinovits Zoltán posztumusz Kossuth-díjas színész, a magyar "színészkirály" negyven éve, 1976. június 4-én halt meg.
Június 3-án, pénteken tartotta évadzáró társulati ülését a Nemzeti Színház. Vidnyánszky Attila a teátrum elmúlt évadát értékelte és a jövő évad terveiről is beszélt. Az eseményen átadták a Nemzeti négy saját alapítású díját és a Farkas-Raskó gyűrűt is.
Németh László műfordítói tábort szervez a Lakitelek Népfőiskola és a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány augusztus végén - közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön az MTI-vel.
A Manna Produkció Ugródeszka sorozatában negyedéves bábrendező hallgatók mutatkoznak be májusban a nagyközönség előtt 1-1 bábos előadással.
A Pécsi Nemzeti Színház mély megrendüléssel tudatja, hogy elhunyt Körmendy László, a Pécsi Balett egykori táncművésze, szólistája, később a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola táncpedagógusa.
58 produkciót, összesen 326 előadást láthatott a Szegedi Nemzeti Színház közönsége a most záruló 2015-2016-os évadban - közölte Gyüdi Sándor főigazgató pénteken a Tisza-parti városban.