Pécsre érkezik a Meseautó
Böhm György rendezésében a közönség február 17-én láthatja először az örökzöld romantikus történetet a Pécsi Nemzeti Színházban.
Baleset miatt változik a Határtalan Napok programja
Csiky Gergely színműve helyett Füst Milán darabjával vendégeskedik a nagyváradi Szigligeti Színház a miskolci fesztiválon.
Szembesítés a Karinthy Színházban
Az újbudai teátrum a Tortúra thrillere után ismét kilép a komfortzónából: Wilhelm Furtwangler, a „nácik muzsikusa” számadását állítja színpadra.
Horváth Zita és Tóth Géza kapta idén a Nagymama-díjakat
A Molnár Piroska színművész által alapított elismerést minden évben egy vagy két fiatal kaposvári színész nyerheti el.
Gingalló - Bábkoncert Szalóki Ágival
Szalóki Ági dalait szövi mesébe a Budapest Bábszínház bemutatója, Gimesi Dóra tollából és az énekes címszereplésével.
A Hamilton Londont is meghódítja
Azonnal elkapkodták a meghirdetett előadások jegyeit – üzérek közel egymillió forintot kérnek el darabjáért és az első kétszáz előadás minden helye elkelt.
Útkeresők – Kritikák a Cájstükkről
Harmadszor hirdet internetes színháztörténeti vetélkedőt a Nemzeti Színház
A középiskolás csoportok számára kiírt megmérettetés témája ismét a teátrum bemutatójához kapcsolódik: ezúttal a Bánk bán színházi története.
Fekete Ernő hetedik éve gondolkodik következő önálló estjén - Villáminterjú
A Katona törzsökös színésze elmondása szerint lassan talán dűlőre jut. Vendégszerepléseiről és a színház társadalmi problémákra való reflektálásáról is kérdeztük.
Három díjat is kapott az Ernelláék Farkaséknál a filmkritikusoktól
A fődíj mellett a legjobb rendezésért és a legjobb forgatókönyvért járó díjat is megkapta Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmje.
A nyolcadik BÁBU Fesztivál fókuszában a népmesék állnak
A Budapest Bábszínház hagyományosan márciusban megrendezendő BÁBU Fesztiválján ezúttal népmesék hőseivel találkozhat a közönség.
A Dumaszínház a műkörmösök körmére néz
Februárban még a Gödörben, márciustól a Jurányiban látható a Dumaszínház Fear the Szaknévsor című előadása.
Minden, ami Shakespeare - Shakespeare-fesztivált rendez a Madách Színház
A programban zene, tánc, egyetemi és alternatív színházi produkciók, valamint Shakespeare-szakértők előadásai is helyet kaptak.
Az ölében én – A TÁP Színház bemutatója ébrenlét és álom határvonalánál
Znajkay Zsófia íróként és rendezőként is bemutatkozik a TÁP Színház új előadásában, melyet február 9-én játszanak először a MU Színházban.
A fösvény – A poénok ma sülnek el, a tegnapiak csak pufognak
Milyen a saját gyermekeivel játszani? Mitől aktuális ma a darab? Kettős interjúnkban a címszerepet játszó Haumann Pétert és Lengyel Ferenc rendezőt kérdeztük.
