Ascher Tamás és Szikszai Rémusz is rendezni fog a Budapest Bábszínházban
Sikeres évadot zárt a bábszínház. A következőt pedig a hagyományőrzés és a kísérletezés jegyében hirdették meg. Emellett társulati díjakat is osztottak.
Április az utazások hónapja a Budapesti Bábszínházban
Kínai turnéra indul a Háry János, és négy bábszínházból hat előadás érkezik a fővárosba. Emellett egy bemutatójuk is lesz.
Erős tavaszkezdés a Budapest Bábszínházban
A színház hagyományosan márciusban megrendezésre kerülő BÁBU Fesztiválján ezúttal a legfiatalabb bábos generáció alkotóival ismerkedhetünk meg.
Bambi-bemutatóval indul az év a Budapest Bábszínházban
Felix Salten erdei története január 18-tól látható, de lesz Esti mese felnőtteknek, interaktív bevezetés a bábművészetbe, és Marék Veronika-kiállítás nyílik a hónap végén.
Ünnepváró december a Budapest Bábszínházban
A Budapest Bábszínház decemberben a nézőkkel együtt díszít karácsonyfát, felköszönti Marék Veronikát, és vendégségbe is megy az előadásaival.
A Budapest Bábszínház lett az egyik legjobb magyar márka
A teátrum idén elnyerte a MagyarBrands-díjat, amellyel immáron nyolcadik éve díjazzák a hazai márkák legjobbjait.
A Budapest Bábszínház új játszóhellyel bővül a Vörösmarty utcában
A Kemény Henrikről elnevezett teremben mutatják be a kisiskolásoknak szóló, drámafoglalkozással játszott előadásukat, A csomótündért szeptember 30-án 15 órai kezdettel.
Amikor a színházak beindulnak – Premierajánló
A nyári pihenés után színházaink sorra mutatják be új előadásaikat. Egynézőjű színház, Hamlet, operett, improvizációs előadás, irodalom és zene, felnőtteknek, fiataloknak és gyerekeknek – pörgés vidéken és Budapesten.
Mi lett a Budapest Bábszínház neon figurájával?
TovábbLecserélték a Budapest Bábszínház neon feliratát
Az arculatváltozás elérte a színház bejárata melletti, jellegzetes neon feliratot is, amit egy fekete-kék táblára cseréltek le.
Független és szakmai
A Színikritikusok Díja kapcsán az elismerés értékéről, a kritkuscéhről és a végeredmény titkosságáról is kérdeztük Jászay Tamás kritikust, a szavazatszámláló bizottság tagját.
Pallai Mara Ezüst Érdemkeresztet kapott
A színésznő az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából, magas színvonalú szakmai munkájáért a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetését vehette át.
Kik játszanak a legtöbbet – az ifjúsági és bábszínházakban?
Utánajártunk, kiket láthattunk leggyakrabban a Budapest Bábszínház, a győri Vaskakas Bábszínház, a kecskeméti Ciróka Bábszínház és a Kolibri Színház előadásaiban.
Évadértékelés és évadtervek a Budapest Bábszínházban
TovábbBalázs Zoltán chicagói rendezése Budapesten
A magyar közönség június 8-án a Budapest Bábszínházban láthatja először Matei Vișniec A kommunizmus története elmebetegeknek című darabját.