Ami az öregkort illeti – Interjú Gimesi Dórával
Gimesi Dóra elsősorban meséket ír, de nem csak gyerekeknek és nem csak meséket. Ilyen (nem) mese az Időnk rövid története is az öregedésről. A Librarius kérdezte.
Gimesi Dóra elsősorban meséket ír, de nem csak gyerekeknek és nem csak meséket. Ilyen (nem) mese az Időnk rövid története is az öregedésről. A Librarius kérdezte.
Papp Endre az ötletgazdája, és maga is adja elő a Babits Mihály regényéből készült Gólyakalifa című monodrámát a Jurányiban. Interjú.
A legjobb európai színésznőnek járó díjat elnyert színművész a Testről és lélekről kapcsán szerepéről és új lehetőségeiről is mesélt a Magyar Nemzetnek.
Ördög Tamás Bertolucci Álmodozók című erotikus filmjétől inspirálódva állít színpadra egy előadást a szabadságról és annak korlátairól az FAQ társulattal.
A színművész az Orlai Produkció Heisenberg című bemutatója kapcsán mesélt a szöveg kihívásáról, és arról, hogy ami szórakoztató, nem biztos, hogy egyben értéktelen is.
A Politikusok lelki világa című előadás rendezője arról is mesél, noha a színész is szerepet játszik, egészen másképp teszi azt, mint a politikusok.
A színművész a polgáriság válságáról, Marton László vígszínházbeli meghatározó szerepéről és a teátrum politikai kényességéről is mesélt a Pótszékfoglalónak.
A színész-rendező a Kísértetek Centrál színházi bemutatója kapcsán mesélt az előadás aktualitásáról és a Básti Julival való munkáról a 24-hu-nak.
Ősszel harmadszorra hirdette meg Budapest Főváros Önkormányzata a Füge Produkció lebonyolításában a STAFÉTA pályázatot. Interjú Szabó György kurátorral.
A Lefitymálva produkciójuk 80. előadása kapcsán mesélt Borgula András, a Gólem Színház alapítója az egyetlen hazai zsidó színházról: hogyan született és hová tart.
Lestyán Attila és Vizi Dávid Zsámbéki Gábor végzős tanítványaiként szerepelnek a budapesti Katona Holt lelkek című előadásában. Interjú.
A Nemzeti Színház színművésze a színház szentségéről, első színházi élményeiről és a sajtóhoz való viszonyáról is mesél a teátrum magazinjában.
Az igazgató-rendező legújabb rendezéséről, a hazai közéletről és a hazaszeretettel átitatott társadalomkritikáról is mesélt a Fuhu.hu-nak.
Az Egyasszony azonban bármennyire is megrázó erejű előadás, egy életigenlő vallomás. Immár 100. alkalommal látható, ami egy monodrámánál nagyon nagy szó. Interjú.
Schruff Milán a gyerekkarakterek megformálásnak összetettségéről és a szülői mintákról is mesélt a Jurányiban látható Bebújós című óvodai történet előadása kapcsán.
Oberfrank Pál játssza Mr. Keatinget a veszprémi színház Holt költők társasága című előadásában. Saját élete és az előadás közötti párhuzamokról is mesélt.