Teatro de la Maestranza

A Magyar Nemzeti Balett társulata fantasztikus meghívást kapott, 115 fõvel Sevilla-ban, a Rómeó és Júliával vendégszerepelnek. William Shakespeare 410 évvel ezelõtt írta minden idõk legcsodálatosabb szerelmi történetét, a Rómeó és Júliát.

Teatro de la Maestranza Tovább

Szent Iván éjjelén

A Merlin egy merõben szokatlan Shakespeare-feldolgozást bocsátott útjára: a Szentivánéji álom alaphelyzetét felhasználva egy egész estés partyra invitálja közönségét. A Színház- és Filmmûvészeti Egyetem IV. éves zenés-színész szakos hallgatóinak közremûködésével készült Szent Iván éjjelén nem…

Szent Iván éjjelén Tovább

Monotánc Fesztivál 2006.

Hazai és nemzetközi résztvevõkkel, immár másodszor tartott seregszemlét Dunaújvárosban a kortárs táncmûvészek élmezõnye. Tizenhárom elõadó, három zenész és egy fotográfus mutatta be tudását három napon át a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház összes termeiben a két ünnep között, a második, nemzetközi…

Monotánc Fesztivál 2006. Tovább

A piros bicikli

Éva és Lilla soha nem találkoztak, nem ismerték egymást. A sorsuk most mégis összefonódik, hiszen oly sok közös volt bennük. Például mind a ketten gyerekek voltak, mindketten naplót vezettek, mind a ketten nagyon de nagyon szerettek élni, és mindketten átélték a holokauszt borzalmait.

A piros bicikli Tovább

Egressy Zoltán dedikál

A Veszprémi Petõfi Színházban január 19-én bemutatásra kerülõ Balestet címû darab szerzõje, Egressy Zoltán dedikálja ezen mûvét is tartalmazó Portugál címû kötetét január 13-án, szombaton 16 órakor a Balaton Plazaban található Alexandra Könyvesházban. Az íróval a megjelenés kapcsán Kovács Dezsõ, a…

Egressy Zoltán dedikál Tovább

Herkentyűk rabságában a gondolat

Peter Weiss Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói elõadják De Sade úr betanításában címû színmûvét, közismert rövidítéssel, a  Marat/Sade-ot Victor Ioan Frunza, román vendégmûvész vitte színre az Új Színházban, aki már több magyar teátrumban is…

Herkentyűk rabságában a gondolat Tovább

Alexandra Pódium

Január 7-én vasárnap 17 órától - a Színészklub keretében - Pelsõczy Réka - színmûvésznõ lesz Csáki Judit beszélgetõtársa. A mûvésznõ 1998-ban végzett a Színmûvészeti Fõiskolán és a Katona József Színház társulatának tagja lett. Korábban a Független Színpadon játszott. Diákszavazatok alapján neki…

Alexandra Pódium Tovább

Kun László bemutató

"Annak ellenére, hogy Kun Lászlóról elég gazdag forrásanyag áll rendelkezésünkre, zaklatott, ellentmondásos személyiségét mégis teljes homály fedi. A kortársakat is megdöbbentõ "felnõttkori" kicsapongások, a minden erkölcsi normát felrúgó szilaj élet szinte bármilyen elképzelt karakterhez szépen…

Kun László bemutató Tovább

Kiss Csaba: Kun László

"Annak ellenére, hogy Kun Lászlóról elég gazdag forrásanyag áll rendelkezésünkre, zaklatott, ellentmondásos személyiségét mégis teljes homály fedi. A kortársakat is megdöbbentõ "felnõttkori" kicsapongások, a minden erkölcsi normát felrúgó szilaj élet szinte bármilyen elképzelt karakterhez szépen…

Kiss Csaba: Kun László Tovább

Lázár Ervin mesejátéka

A közelmúltban eltávozott Lázár Ervin Kossuth-díjas író 1964-ben megjelent A kisfiú meg az oroszlánok címû meseregénye alapján készült elõadás bemutatójára készül a Kecskeméti Katona József Színház.

Lázár Ervin mesejátéka Tovább

Tasnádi István: Finito

Verses komédiával nyitja az évet az Örkény Színház. Január 6-án kerül bemutatásra Tasnádi István Finito, azaz Magyar Zombi címû darabja Mácsai Pál rendezésében.

Tasnádi István: Finito Tovább

Antigoné-tükör Januárban a Merlinben

Az Antigoné-tükör csupa meglepetés. Elsõsorban azt fedezhetjük fel benne, mennyi újdonsággal tud szolgálni néha az, ami régi. Az Antigoné-tükör ugyanis az antik görögök elõtt játszott Antigoné egykori hatását akarja elérni, oly módon, hogy a mai közönség ugyanannyira értse és átélje a darabot,…

Antigoné-tükör Januárban a Merlinben Tovább

Antigoné-tükör

Az Antigoné-tükör csupa meglepetés. Elsõsorban azt fedezhetjük fel benne, mennyi újdonsággal tud szolgálni néha az, ami régi. Az Antigoné-tükör ugyanis az antik görögök elõtt játszott Antigoné egykori hatását akarja elérni, oly módon, hogy a mai közönség ugyanannyira értse és átélje a darabot,…

Antigoné-tükör Tovább

Antigoné-tükör

Értjük-e vajon ma is az Antigoné-t ? Persze, nagyjából igen, hiszen az emberi természet nem sokat változott az évezredek során. Az Antigoné - Kreón konfliktust is mindenki ismeri. De a kardalok mitológiai utalásai már távoliak. A régi nézõk életének része volt a mitológia, betéve tudták, ahogyan mi…

Antigoné-tükör Tovább
süti beállítások módosítása